Az országgyűlési biztoshoz és általános helyetteséhez érkező panaszok jelentős részét - a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan - 1998-ban is el kellett utasítani. Az 1993. évi LIX. törvény részletes útmutatást ad arról, hogy milyen ügyekben nem járhatnak el a biztosok, illetve milyen feltételekkel utasítható el akkor egy panasz, ha egyébként a hatáskör megállapítható. Az 1997. évi tevékenységről készült parlamenti beszámolóban részletesen kifejtettük, hogy a törvény keretei között milyen elvi alapokon valósul meg gyakorlatunkban a különböző típusú ügyek elutasítása. Egyébként az egyes elutasítási okokkal összefüggésben az elmúlt három és fél évben a hatóságok és a panaszosok által egyaránt előre látható és kiszámítható gyakorlatot alakítottunk ki. Figyelemmel arra, hogy az általunk követett gyakorlat 1998-ban nem változott meg, szükségtelennek tartjuk a korábbi beszámolókban már rögzített jogszabályi hivatkozások és elvi tételek megismétlését. A teljes körű tájékoztatáshoz elegendő a statisztikai táblázat közreadása, néhány rövid megjegyzés kíséretében. 1998-ban 7422 elutasító döntés született. Ebből 10 panasz 1995-ben, 259 1996-ban, 2258 1997-ben érkezett. Ez az összes elutasítás valamivel több mint egyharmada. A többi elutasított panasz 1998-ból származott. Az 1997-es bázisévhez viszonyítva valamelyest csökkent a vizsgálat nélküli, de tájékoztatást tartalmazó elutasítások százalékos aránya. Ez azonban abszolút számban növekedést jelentett, hiszen 1997-ben csak 6327 tájékoztató levelet adtunk ki, míg 1998-ban 6858-at. Vizsgálat nélkül utasítottuk el azokat a beadványokat, amelyekben a panaszos által megfogalmazott sérelem nem érintett alkotmányos jogot, az ügyben hiányzott a hatáskör, illetve a panaszosok még nem merítették ki a rendelkezésre álló jogorvoslati lehetőségeket.
(Lásd a 2/1. számú táblázatot.)
Külön kell szólni azokról a beadványokról, amelyek bírósági döntést vagy eljárást kifogásoltak. Az Országgyűlési Biztosok Hivatala az elmúlt 3 és fél év alatt folyamatos propagandát fejtett ki a biztosok feladatairól és eljárásuk korlátairól. Ennek ellenére továbbra is rendkívül magas - 1831, az összes elutasítás közel negyede - a bíróságok működését érintő panaszok aránya. Hatáskör hiányában változatlanul nem tudtunk foglalkozni az ilyen jellegű ügyekkel. A bíróságok igazgatását érintő panaszokat azonban - az új struktúra lehetőségét kihasználva - az Országos Igazságszolgáltatási Tanácshoz, illetve a bíróságok elnökeihez tettük át. A további jogorvoslati lehetőség kihasználatlansága miatt született elutasítás az összes elutasító döntés közel 15 százalékában. Figyelemre méltó, hogy az elmúlt beszámolóhoz képest mintegy felére csökkent az ilyen okból elutasított panaszok aránya. Az eseteknek csak egy része vezethető vissza a panaszosok figyelmetlenségére. Sokan ugyanis az eljárás gyorsítása, illetve a bizalom hiánya miatt nem vették igénybe az esetleg még rendelkezésre álló közigazgatási jogorvoslatot, és fordultak egyenesen az országgyűlési biztosokhoz. Amennyiben a jogorvoslatra megszabott határidő még nem telt el, az ilyen beadványokat megküldtük a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatósághoz, illetve ha a beadvány erre nem volt alkalmas, a panaszost tájékoztattuk az elmulasztott jogorvoslati lehetőségről és ennek következményeiről. 1997-hez képest 1998-ban 4,38 százalékkal nőtt azoknak a panaszoknak az aránya, amelyekben a leírt sérelem nem volt összefüggésbe hozható alkotmányos joggal. Ez az adat igazolja az előző évi beszámolóban már jelzett alaposabb előzetes elemző tevékenységünk eredményességét. 1997-hez képest 1998-ban közel 13 százalékkal nőtt azoknak az elutasító döntéseknek az aránya, melyeket azért hoztunk meg, mert a panasz nem hatóság vagy közszolgáltató intézkedését vagy mulasztását sérelmezte, ezért nem volt hatáskörünk a vizsgálatra. Említést érdemel, hogy a panaszok származási év szerinti bontásán belül egyaránt 20-25 százalék az ilyen beadványok aránya. 1998-ban 2,59 százalékkal nőtt, vagyis gyakorlatilag megduplázódott az ismételt, de új tényt adatot nem tartalmazó beadványok aránya. A tájékoztatásnak minden egyes válaszadás alkalmával rendkívül nagy figyelmet szenteltünk. A beadvány tárgyától függően hatáskörünk hiányának megállapítása mellett a panaszost tájékoztattuk jogairól és esetleges kötelezettségeiről, valamint ezek érvényesítési lehetőségeiről. Ez a tájékoztatás csak abban az esetben maradt el, ha a beadványt már többször benyújtották, új adatot nem tartalmazott vagy olyan kérdésekre vonatkozott, amelyek az országgyűlési biztosok szakmai tevékenységével egyáltalán nem volt összefüggésben. Szomorú tény, hogy számos anyagi természetű segítséget kérő levél érkezett a beszámolási időszakban is. E beadványok jó része nem tartozott a biztosok hatáskörébe, mivel a tartalmilag a szociális biztonsághoz való jog korlátozott körébe az országgyűlési biztosokról szóló törvény és az Alkotmánybíróság határozatainak értelmében nem voltak besorolhatók. Az erre alkalmas beadványokat ilyen esetekben megküldtük azoknak a hatóságoknak és szervezeteknek, amelyek szociális jellegű juttatások révén mérlegelésüktől függően segíthettek panaszosok gondjain. A visszajelzésekből egyébként kiderült, hogy a jelzett igény igen gyakran megalapozott volt. Az elutasításról szóló döntést alapos tényfeltáró és mérlegelő munka alapján hoztuk meg. Ennek során elemezzük a szűkebb hatáskört, valamint döntünk arról, hogy a beadvány érint-e alkotmányos alanyi jogot. E vizsgálat sokszor bonyolult értelmezési problémákat vet fel. Amennyiben ezekben a kérdésekben nemleges válaszra jutnak az országgyűlési biztosok, akkor a beadványt érdemi vizsgálat nélkül utasítják el. Ennek formája a tájékoztató levél. Más típusú, bár az elutasításokhoz hasonló döntésről beszélhetünk, ha az érdemi vizsgálat során derül ki, hogy a panaszos alkotmányos jogai ténylegesen nem sérültek, e jogokkal összefüggésben visszásságot megállapítani nem lehetett. Figyelemmel arra, hogy ez utóbbi döntések érdemiek, amelyeket jelentés formájában fogalmazunk meg, fontos iránymutatásokat és egyfajta precedenst jelentenek a biztosok munkájában, segítséget nyújthatnak továbbá a hatóságok jogalkalmazó tevékenységében, a következő, az egyes alkotmányos jogokról szóló fejezetben szerepeltettük őket.
