3.15. A szociális biztonsághoz való jog

70/E. § (1) A Magyar Köztársaság állampolgárainak joguk van a szociális biztonsághoz; öregség, betegség, rokkantság, özvegység, árvaság és önhibájukon kívül bekövetkezett munkanélküliség esetén a megélhetésükhöz szükséges ellátásra jogosultak.
(2) A Magyar Köztársaság az ellátáshoz való jogot a társadalombiztosítás útján és a szociális intézmények rendszerével valósítja meg.

Az állam akkor tesz eleget a 70/E. §-ban megfogalmazott kötelezettségének, ha a szociális ellátás biztosítására megszervezi és működteti a társadalombiztosítás és a szociális támogatások rendszerét. Ezen belül azonban a jogalkotó maga határozhatja meg, hogy milyen eszközökkel éri el az Alkotmánybíróság által is megkövetelt minimális ellátási szintet. Önmagában tehát az, hogy a kialakított ellátási rendszerekben hol vonják meg azoknak az állami támogatásoknak a határát, amelyek a szociális biztonság fenntartását szolgálják, nem vezethet alkotmányos joggal kapcsolatos visszássághoz, feltéve, ha az ellátási szint nem veszélyezteti a személy életét, testi épségét, illetve nem sérti emberi méltóságát.
Az országgyűlési biztoshoz és általános helyetteséhez rendkívül sok szociális biztonsággal összefüggő beadvány érkezett. A beadványok nagy részét el kellett utasítani, hiszen a biztosoknak nincs lehetőségük olyan intézkedésre vagy kezdeményezésre, amely a panaszosok sokszor igen alacsony életszínvonalának javítását szolgálná.
A jogalkalmazó hatóságok közül elsősorban a szociális segélyek felett diszponáló önkormányzatok, valamint a társadalombiztosítási szervek működését sérelmezték. Visszásságot olyan esetekben lehetett megállapítani, amikor ezek a szervek – elsősorban az önkormányzatok – jogalkotási kötelezettségeiknek nem tettek eleget, illetve jogalkalmazásuk nem felelt meg a rájuk kötelező jogszabályoknak. Az anyagi forrásokat ugyanakkor az országgyűlési biztos nem vizsgálhatta. Az arra alkalmas ilyen tárgyú beadványokat általában a Számvevőszéknek küldtük meg. A jogalkalmazás tekintetében alapvetően a diszkrimináció tilalma volt az az alkotmányos alapelv, amely megalapozta a visszásság megállapíthatóságát. Ezzel összefüggésben az országgyűlési biztos és általános helyettese azt vizsgálta, hogy az esélyegyenlőség elve általános állami célkitűzés hogyan valósul meg figyelemmel arra, hogy az államot a jogegyenlőség megvalósulását célzó és az egyenlőtlenségek kiküszöbölését lehetővé tevő intézkedések bevezetésére aktív beavatkozási kötelezettség terheli.
Nem foglalt állást az országgyűlési biztos és helyettese olyan, a szociális biztonságot is érintő kérdésekben, amelyek orvosszakmai jellegűek voltak, bár ezek a döntések természetszerűleg befolyásolták a jogi következményeket. Amennyiben viszont formális hibát követtek el a hatóságok akár a szakmai kérdések előkészítése, lebonyolítása vagy azokkal összefüggő jogorvoslati eljárás során, a szociális biztonság sérelme megállapítható volt.
Viszonylag sokszor észrevételeztük a társadalombiztosítási szervek hosszan elhúzódó eljárását. Több esetben akár évekig is részben vagy egészben ellátatlan maradt a panaszos. Figyelemmel a társadalombiztosítás által nyújtott szolgáltatásokra a legcsekélyebb – az ügyfél hibáján kívül eső – késedelmet is súlyos sérelemként értékeltük.

OBH 4694/1996.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben, tekintettel a 70/E §-ban meghatározott szociális biztonsághoz való jogra, visszásságot okoz, ha a hadirokkant részére megállapított egyösszegű térítésről szóló határozatot a jegyző nem megfelelő eljárása miatt nem hajtják végre.
A panaszos sérelmezte, hogy Kéked község jegyzője által a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény alapján megállapított egyösszegű térítést a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság részére nem utalta ki. Kéked község jegyzője, állítása szerint, a térítésről hozott határozatát már korábban megküldte a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság tájékoztatása alapján az egyösszegű térítés tárgyában született határozat az Igazgatósághoz nem érkezett meg, így a kifizetést nem tudták teljesíteni. Az országgyűlési biztos általános helyettese megkeresését követően a jegyző újra postázta a határozatot, melynek alapján a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a kifizetést teljesítette.
A jogerős határozatban megállapított egyösszegű térítést a panaszos csak másfél év elteltével kapta kézhez. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott, hogy a jogerős határozatot nem hajtották végre. A visszásság az egyösszegű térítés átutalásával megszűnt, így a konkrét esetben az országgyűlési biztos általános helyettese nem tett ajánlást, felhívta azonban a jegyző figyelmét arra, hogy a jövőben kísérje figyelemmel határozatainak végrehajtását.

OBH 5622/1996.
Az Alkotmány 70/A. §-ában meghatározott hátrányos megkülönböztetés tilalmával összefüggésben, tekintettel a 70/E. §-ban meghatározott szociális biztonsághoz való jogra, visszássághoz vezet az a megkülönböztetés, amely ésszerű indok nélkül zárja ki a közlekedési kedvezmények köréből azokat az idős állampolgárokat, akiknek mindennapi élete szükségessé teszi komp vagy hajó gyakori igénybevételét.
Teljes szöveg: 70/A. §

OBH-6301/1996.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben, tekintettel a 70/E. §-ban meghatározott szociális biztonsághoz való jogra, visszásságot okoz, hogy a Hadirokkantak Közalapítványának Irodája eljárásával sérti a 113/1994. (VIII. 31.) Kormány rendelet előírásait és ezáltal kedvezőtlenebb helyzetbe hozza az ellátásra jogosultakat.
A panaszos beadványában a Hadigondozottak Közalapítványának a hadigondozásról szóló 1994. évi XLV. törvény végrehajtásával kapcsolatos eljárását kifogásolta. A panaszos a 113/1994. (VIII. 31.) Kormányrendelet szabályainak megfelelően, fogorvosának javaslatát elküldte a rendeletben előírt kérelemmel a Közalapítvány Hadirokkant Irodának, abban a reményben, hogy a nyilvántartásba vételt követően az Iroda kiállítja az orvosi vénynek minősülő megrendelő lapot. A megrendelő lap helyett azonban egy tájékoztató levelet kapott az Irodától, melyben leírták, hogy a megrendelőlap még nem került bevezetésre, ezért a fogászati ellátás finanszírozása a régi gyakorlat alapján történik. Az összeg megtérítéséhez a hadirokkantnak újabb kérvényt kell írni, amelyhez olyan iratokat kérnek csatolni, melyről a Kormányrendelet említést sem tesz.
Az országgyűlési biztos megkeresésére a miniszter azt a tájékoztatást adta, hogy a Kormányrendelet előírásainak megfelelő, újonnan bevezetett eljárással párhuzamosan “működik a régi gyakorlat is, amikor a hadirokkant kifizeti (megelőlegezi) a fogászati ellátás költségeit és az arról szóló számlát megküldi”. Ehhez pedig szükség van az Iroda tájékoztató levelében felsorolt “bizonylatokra”. A Kormányrendelet 1994. augusztusától hatályos, a végrehajtásához szükséges átállásra a panaszosnak írt 1996. július 12-én kelt tájékoztató levélig csaknem két év telt el. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a Hadirokkantak Közalapítványának Irodája eljárásával sérti a 113/1994. (VIII. 31.) Kormány rendelet előírásait, ezáltal alkotmányos visszásságot okoz a szociális biztonsághoz való jogra tekintettel, a jogállamiság követelményeivel összefüggésben. Ajánlásában felkérte a honvédelmi minisztert, hogy haladéktalanul tegye meg a megfelelő intézkedéseket a Kormányrendelet szabályainak nem megfelelő gyakorlat megszüntetésére. Az ajánlásban foglaltaknak a miniszter eleget tett.

OBH 6516/1996.
Az Alkotmány 70/E. § (1)–(2) bekezdésében védett szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a panaszos életjáradék-igényét a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Váci Kirendeltsége azért utasítja el, mert az Országos Takarékpénztár Közép-Magyarországi Régió váci fiókjánál a postán érkezett kárpótlási jegyek elfeküdtek, és ezért az életjáradék-igényt megalapozó átruházásuk nem történhetett meg. A panaszos sem a Nyugdíjbiztosítási Kirendeltségtől, sem a megbízásából eljáró OTP fióktól nem kapott segítséget a kárpótlási jegyek felkutatásához, illetőleg annak átruházásához.
A 75 éves nyugdíjas panaszos azért fordult segítségért az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, mert a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Váci Kirendeltsége az 1995. augusztus 21-én benyújtott életjáradék igényét elutasította.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a vizsgálat során a következőket állapította meg.
A panaszos az e célra rendszeresített adatlapon 1995. augusztus 21-én a lakóhelye szerint illetékes Váci Nyugdíjbiztosítási Kirendeltségen terjesztette elő az életjáradék igényét a Pest Megyei Kárrendezési Hivatal 1995. május 9-én kelt határozatában megállapított 11 000 Ft kárpótlási jegyére.
A kirendeltség 1995. augusztus 31-én kelt határozatával az igényt elbírálta, összege havi 337 Ft.
Az életjáradék folyósításának feltételeként a kirendeltség előírta, hogy a kárpótlási jegyet a kirendeltség megbízásából eljáró váci OTP Fióknál az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság javára a határozat jogerőre emelkedését követő 60 napon belül az igénylőnek át kell ruházni. Az átruházás elmulasztása jogvesztéssel jár.
A kirendeltség 1995. november 22-én kelt záradéka szerint az átruházás a törvényben előírt határidőn belül nem történt meg, ezért az ügyet “ügyviteli úton” lezárta.
A panaszos az 1996. január 17-én a kirendeltségnek küldött levelére tájékoztatást kapott arról, hogy mulasztást követett el, de amennyiben továbbra is életjáradékot kér, új igényt kell benyújtania, melyet mellékeltek számára.
A panaszos 1996. február 8-án az új igénybejelentőt kitöltötte, postán, kísérőlevéllel megküldte a kirendeltségnek. A levelében a panaszos megírta, hogy “az igénybejelentő lapot a kárpótlási jegyek életjáradékra váltásához és a szükséges egyéb ügyiratokat” 1995. szeptember 14-én az OTP fióknak megküldte, tehát az adott igénylőlapot okmányok hiányában csak részben tudja kitölteni. A panaszos mellékelte az OTP-nek küldött levél és az ajánlott feladóvevény másolatát.
A panaszos az igényét folyamatosan fenntartotta. Mind a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságon, mind a kirendeltségen, mind az OTP fióknál, mind a Belügyminisztériumnál több kísérletet tett igénye érvényesítése, valamint a postán feladatott kárpótlási jegyei felkutatására.
A kirendeltség 1998. január 9-én ismét “záradék”-ot hozott, mellyel az életjáradék-igényt ügyviteli úton lezárta azzal az indokkal, hogy az átruházás a törvényben előírt határidőben nem történt meg. Nincs arra adat, hogy a Nyugdíjbiztosítási Kirendeltség az ügyfél segítségére, hivatalból megkereste volna az általa megbízott OTP fiókot a kárpótlási jegyek megkeresése, az ügy kedvező elbírálása érdekében.
A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos kárpótlási jegyei valóban megérkeztek az OTP fiókhoz, azonban intézkedés nem történt, a panaszos visszajelzést nem kapott, illetőleg megkeresésére, sürgetésére reagálás nem történt. Amikor a panaszos 1996. május 9-én személyesen az Országos Takarékpénztár Közép-Magyarországi Régió Váci fiókjánál megjelent, azzal az indokkal nem foglalkoztak ügyével, hogy “1995. szeptember 15-e és 1996. április 30-a között kellett volna személyesen vagy meghatalmazott útján jelentkeznie; 1996. május 1-jétől a BÉB Rt. központilag leállította a kárpótlási jegyek kiadását, korábban pedig állításuk szerint a panaszos szándékáról nem tudtak. A fiókigazgató tájékoztatása szerint a panaszos a Kárpótlási Határozatával a Kereskedelmi és Hitelbanknál (Budapest V., Október 6. u. 7. szám) átveheti kárpótlási jegyeit.
Megállapítást nyert, hogy
1. A panaszos betegségére és korára való tekintettel valóban nem személyesen, illetve megbízottja útján járt el életjáradék igénye érvényesítése érdekében az Országos Takarékpénztár Közép-Magyarországi Régió Váci fiókjánál kárpótlási jegye átruházása céljából, hanem ajánlott küldeményként adta fel kérelmét, a kárpótlási jegyeit és a szükséges iratokat. Az OTP fióktól azonban semmilyen visszajelzés sem a panaszoshoz, sem a Nyugdíjbiztosítási Kirendeltséghez nem érkezett, minden további intézkedés nélkül, a Budapesti Értékpapír és Befektetési Rt. 1997. február 14-én kelt átvételi igazolása szerint, átadásra kerültek a panaszos kárpótlási jegyei.
2. A Nyugdíjbiztosítási Kirendeltség jogszabálysértést nem követett el, amikor a panaszos életjáradék-igényét elutasította, mert az “átruházás” a törvényben előírt határidőn belül nem történt meg. Azonban segítséget kellett volna nyújtania a kirendeltségnek, tudva a nyilvánvalóan az ügyfél hibáján kívüli (legfeljebb tájékozatlanságán múló) akadályról, megkeresve a megbízásából eljárni köteles OTP fiókot a kárpótlási jegyek és az átruházó nyilatkozat felkutatása érdekében.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a panaszolt ügy összes körülményére tekintettel ajánlásában felkérte az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatóját, hogy a panaszos életjáradék-igénye teljesítésének lehetőségét vizsgálja meg, a panaszost pedig közreműködésre.
A Központi Kárrendezési Irodától érkezett információ szerint 1998. december 9-én az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság tájékoztatást adott arról, hogy a 11 000 Ft értékű kárpótlási jegyeit a panaszosnak megküldték.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának sürgetésére az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 1998. december 10-én kelt levelében ígéretet tett a panaszos igénye érvényesítéséhez a maximális segítségnyújtásra, a soron kívüli visszamenőleges megállapításra, majd folyósításra.
A főigazgató tájékoztatása szerint 1998. december 28-i érkezéssel a panaszos levelet küldött a kirendeltségnek és megküldte a kárpótlási jegyeit közölve, hogy a személyes, illetőleg megbízottja általi közreműködést nem tudja vállalni.
A kirendeltség vezetőjének a panaszos lakásán 1998. december 28-án történt személyes megjelenésekor jegyzőkönyvbe nyilatkozott a panaszos, hogy lemond az életjáradék-igényéről, és átvette kárpótlási jegyeit. A kirendeltség vezetője január hónapi teljesítéssel 20 000 Ft egyszeri segély kiutalására tett ígéretet a panaszos egészségi állapotára és szociális helyzetére tekintettel.

OBH 9241/1996.
Az Alkotmány 70/E. § (1)–(2) bekezdésében védett szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság tartozás-levonási eljárása.
A panaszosnak tartozása volt a hitelezője felé, amely az önálló bírósági végrehajtó letiltási rendelvényére történt levonások után 1996. augusztus hóban kiegyenlítést nyert.
A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság – a panaszos többszöri tiltakozása ellenére – 1996. november hó végéig tovább utalta a részleteket. Az Igazgatóság elismerte a többletutalás tényét és tájékoztatta a panaszost, hogy 1996. december hótól már nem történik további levonás. Felszólították a hitelezőt és az önálló bírósági végrehajtót a többletutalás visszafizetésére, de arra vonatkozóan nem intézkedtek, hogy a panaszos visszakapja a tőle jogalap nélkül átutalt összeget.
A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság igazgatójának tájékoztatása szerint a elvonás megkezdését követően – a pénzintézetek “zsíró” rendszerre történő átállása során felmerült problémák miatt – 1996. január 1-től a levonás összegét letétként kezelték, a főkövetelés tekintetében is letéti kezelés vált szükségessé, mivel a teljesített utalások 1996. március hótól “meghalt” jelzéssel visszaérkeztek. Ezek a problémák közrejátszottak abban, hogy a hátralékos összeg elszámolása helytelenül történt. Az igazgató asszony szerint egyedi esetről van szó, azonban a személyi felelősségre vonás megtörtént.
A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság az ügyintézés miatt okozott sérelmet saját hatáskörben korrigálta, a túllevont összegen felül a késedelmi pótlékot is elszámolták a panaszos részére, ezért az országgyűlési biztos ajánlást nem tett, de tájékoztatásul megküldte a jelentés egy példányát az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatójának.

OBH 1018/1997.
Az Alkotmány 17. §-ában megfogalmazott szociális ellátáshoz való joggal és az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz, ha a kérelem elbírálása során az eljáró szerv nem megfelelő jogszabályt alkalmaz, és ennek következtében a jogosult nem részesül az őt megillető támogatásban.
A panaszos a beadványában azt kifogásolta, hogy HTO támogatás iránti kérelmét Böhönye Község Önkormányzata nem az erre vonatkozó jogszabály alapján bírálta el, és ezért nem kapta meg a támogatás teljes összegét. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese megállapította, hogy az önkormányzat határozatainak alapjául az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény, a gazdasági stabilizációs intézkedésekhez kapcsolódó szociális célú hozzájárulásnak a települési önkormányzatok közötti elosztásáról és az elszámolás rendjéről szóló NM rendelet és az önkormányzat rendelete szolgált. A határozatokból nem tűnt ki – az önkormányzat állításával ellentétben –, hogy meghozataluk során alkalmazták a lakossági tüzelőolaj-felhasználás kiadásaihoz kapcsolódó hozzájárulásnak a települési önkormányzatok közötti elosztásáról és a támogatás lakossági igénybevételének jogosultsági feltételeiről szóló 4/1996. (II. 16.) NM–PM–BM–IKM együttes rendeletet. A panaszost az önkormányzat – szociális helyzetére tekintettel – HTO támogatás címén három alkalommal összesen 20 000 forint átmeneti segélyben részesítette. Az említett együttes rendelet pontosan rögzíti a támogatási mértéket a háztartás nagyságára és a lakás alapterületére figyelemmel. A jogszabály kimondja, hogy a hozzájárulások számítási módját a melléklet tartalmazza, szociális szempontok figyelembevételét nem teszi lehetővé. Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította ezért, hogy a kérelem elbírálása során a nem megfelelő jogszabály alkalmazása és a szociális helyzet figyelembevétele a jogállamiság elvéből fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okozott. Megállapította továbbá, hogy az együttes rendelet alapján a nyújtható támogatás legkisebb összege 30 000 forint volt, a panaszos azonban ennél kevesebbet kapott, és ezzel a szociális biztonsághoz való alkotmányos joggal kapcsolatban keletkezett visszásság.
A feltárt visszásságok jövőbeni elkerülése érdekében az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese felhívta az érintett önkormányzat figyelmét arra, hogy a jövőben a kérelmeket a rájuk vonatkozó jogszabályok alapján bírálja el. Az önkormányzat az ajánlást elfogadta.

OBH 3362/1997., OBH 10370/1997., OBH 1202/1998.
Az Alkotmány 70/E. § (1)–(2) bekezdésével védett szociális biztonsághoz, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásságot okoz a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár eljárása, amikor a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. tv. (T.) 118/A. § (1) bekezdés b.) pontját tévesen értelmezi. A téves jogértelmezés következtében a korengedményes nyugdíjas panaszosok kiegészítő tevékenységű vállalkozói jogviszonyát visszamenőlegesen főfoglalkozásúvá minősítette, és e minőség szerint írta elő a Pénztár a járulékfizetési kötelezettséget késedelmi pótlékkal.
Három panaszos kért a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár eljárása miatt segítséget. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a vizsgálat során a következőket állapította meg:
A társadalombiztosításról szóló törvény 118/A. § (1) bekezdés b.) pontjának téves értelmezése következtében utólag a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár főfoglalkozású vállalkozónak minősítette a korengedményes nyugdíjas egyéni vállalkozókat, így a panaszosokat, és visszamenőleg írt elő járulékfizetési kötelezettséget, késedelmi pótlékkal.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a nyilvánvalóan helytelen jogértelmezésre tekintettel a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár, illetőleg az Országos Egészségbiztosítási Pénztár illetékes szerveivel rövid úton kívánta a panaszokat rendezni. Azonban a rendezés előli egyértelmű elzárkózás miatt írásban kellett intézkedni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Főigazgatójánál a konkrét panaszok vizsgálatára.
Az OEP főigazgatója a kifogást megalapozottnak tartotta, megerősítve (korábbi leiratától eltérően), hogy a korengedményes nyugdíjban részesülő öregségi nyugdíjasokat egyéni vállalkozói jogviszonyukban kiegészítő tevékenységet folytatóknak kell tekinteni.
A fenti állásfoglalásnak megfelelően a főigazgató utasítására a panaszosok folyószámlája rendezésre került. A túlfizetést a panaszosok egyidejű értesítésével a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár visszautalta.
A vizsgálat eredményeként az állampolgári jogok országgyűlési biztosa arra a következtetésre jutott, hogy az adott ügyekben feltárt jogszabályellenes eljárás a Megyei Egészségbiztosítási Pénztáraknál is gyakorlat lehet. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéből két ügyről érkezett tájékoztatás, melyekben a Nyíregyházi Városi Bíróság ellentétes ítéleteket hozott.
A fe<%-2ntiekre tekintettel az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ajánlásában országos vizsgálatra, valamint jogegységi döntés kezdeményezésére kérte fel az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Főigazgatóját.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Főigazgatójának 1998. december 22-én kelt tájékoztatása szerint körlevélben kérte fel valamennyi megyei egészségbiztosítási pénztár igazgatóját a felülvizsgálatra, intézkedésre és annak eredményéről tájékoztatásra, valamint felkérte a Nyíregyházi Városi Bíróság elnökét jogegységi eljárás kezdeményezésére.

OBH 3650/1997.
Az Alkotmány 70/E. § (1)-(2) bekezdése által védett szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben nem okozott visszásságot, hogy a panaszos rokkantsági nyugdíjának folyósításával egy időben a baleseti járadék folyósítását a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság beszüntette.
A panaszos az állampolgári jogok országgyűlési biztosához érkezett beadványában azt sérelmezte, hogy a baleseti járadékát a rokkantsági nyugdíja megállapításától (1994. április 6.) nem folyósítják.
A vizsgálat megállapította, hogy a panaszos 1994. július 20-án benyújtott rokkantsági nyugdíjigényét a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság az 1994. szeptember 30-án kelt határozatával elbírálta, a nyugdíj folyósításának kezdete 1994. április 6., összege havi 12 793 Ft. A határozat indokolása tartalmazza, hogy a korábban folyósított baleseti járadék beszámításával kapcsolatosan az adatok kivizsgálása után módosító határozattal intézkedik. Az 1994. október 12-én kelt módosító határozat szerint a nyugdíj összege a folyósítás kezdő napjára visszamenőlegesen 13 247 Ft. A nyugdíj alapjául szolgáló átlagkereset megállapításával a hatályos jogszabálynak megfelelően keresetként került beszámításra a megállapításnál figyelembe vehető keresettel azonos időre járó baleseti járadék (1988. január 1-től a nyugdíj megállapításáig). A határozat részletes indokolást és a jogorvoslati lehetőségről, valamint arról is tartalmaz tájékoztatást, hogy a baleseti járadékkal kapcsolatban a határozatot módosították.
Az 1995. januárban (pontos dátum nincs) kelt levelére a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságtól 1995. március 21-i keltezéssel a panaszos ismét részletes tájékoztatást kapott.

OBH 4091/1997.
Az Alkotmány 70/E. § (1)–(2) bekezdése által védett szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben nem okoz visszásságot a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság tévedése a panaszos ellátásának jogcíme tekintetében, ha a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság és a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság gyors és összehangolt tevékenysége eredményeként egyetlen hónapban sem ellátatlan.
A panaszos azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyetteséhez, mert a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság átmeneti járadékra jogosultságát megszüntette. A Tolna Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság pedig öregségi nyugdíj igényét jogosultság hiányában nem bírálta el, ezért több hónapon keresztül ellátatlan volt, mire a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság átmeneti járadékát ismét folyósította.
A vizsgálat megállapítása szerint a Tolna Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság a panaszos részére 1992. július 8-tól átmeneti járadékot állapított meg. 1997. február 14-én a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által megküldött megszüntető határozat indoklása, hogy 1997. február 6-tól öregségi nyugdíjra vált jogosulttá.
A határozat hozatalakor hatályos társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény alapján az öregségi nyugdíjkorhatár betöltésének ideje 55. év volt, ezért a Nyugdíjbiztosító Igazgatóság a járadék folyósításának indításakor a lejárat időpontjául 1997. II. hó végét jelölte meg. Az elbíráláskor hatályos 1996. évi IX. tv. 1. § (2) bekezdése szerint az 1942-ben született nőnek öregségi nyugdíjkorhatára 57. betöltött életév, ezért a panaszos legkorábban 1999. február 6-tól lehet jogosult.
A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság figyelő programja az adott időpontban még nem került módosításra, ezért került az automatikus és téves intézkedés kapcsán 1997. március 1-jétől beszüntetésre a panaszos átmeneti járadékának folyósítása.
A Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság, miután megvizsgálta az adott ügyben az előrehozott nyugdíj, illetve a csökkentett előrehozott nyugdíj lehetőségét, és megállapította, hogy az feltétel hiányában, illetőleg csökkentéssel csak az ügyfélre kedvezőtlenül lenne alkalmazható, intézkedett az átmeneti járadék továbbfolyósítására. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 1997. március 25-én rendelte el az újrafolyósítást az eredeti időponttól, 1998. január 1-jétől.

OBH 4257/1997.
Nem állapítható meg az Alkotmány 70/E. §-ában deklarált szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásság, ha lakásfenntartási támogatás iránti kérelmet a helyi önkormányzat jogszerűen utasítja el, és az átmeneti segély iránti kérelmet természetbeni támogatásként teljesíti.
A panaszos a beadványában kifogásolta, hogy Gyál Önkormányzata elutasította lakásfenntartási támogatás iránti kérelmét, és gyógyszertámogatásban nem részesítette. A panaszos 1997 folyamán kétszer fordult a helyi önkormányzathoz gyógyszertámogatás iránti kérelemmel, melyeket az önkormányzat az átmeneti segélyről szóló rendelkezések alapján teljesített. Lakásfenntartási támogatás iránti kérelmét arra hivatkozással utasította el, hogy a lakásfenntartás indokolt havi költsége nem haladja meg a törvényben és a rendeletben szabályozott mértéket. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy az érintett önkormányzat a jogszabályoknak megfelelően járt el. Eleget tett a szociális ellátások terén őt terhelő kötelezettségeinek, megalkotta az erről szóló helyi rendeletét, és rendelkezik a szükséges támogatási formákkal. Megállapította továbbá, hogy a szociális gondoskodás mértékét nem az Alkotmány, hanem a jogalkotó állapítja meg, és így szabadságában áll annak eldöntése, hogy milyen eszközökkel, milyen mértékű szolgáltatásokkal kívánja elérni társadalompolitikai céljait.

OBH 4822/1997.
Nem állapítható meg az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdésében megfogalmazott, az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedések bevezetésére irányuló állami kötelezettséggel összefüggésben visszásság, ha az állam rendelkezik a mozgássérültek részére adható lakáscélú támogatási formáról.
Teljes szöveg: 70/A. §
OBH 4908/1997.
Az Alkotmány 70/A. §-ában deklarált hátrányos megkülönböztetés tilalmával kapcsolatban, valamint a 70/E. §-ában deklarált szociális biztonsággal kapcsolatban visszásságot okoz, ha a 18. életévüket betöltött lisztérzékeny középiskolás tanulók nem jogosultak emelt összegű családi pótlékra.
Teljes szöveg: 70/A. §

OBH 5308/1997.
Nem állapítható meg az Alkotmány 70/E. §-ában deklarált szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásság, ha az önkormányzat csupán lehetőségeihez mérten támogatja a nehéz körülmények között élő családokat.
Annak ellenére, hogy a jogosultak a személygépkocsi szerzési támogatás igénybevételére jogosító utalványok számát alacsonynak tartják, nem állapítható meg az Alkotmány 70/E. §-ában megfogalmazott szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásság, mert a jogalkotó létrehozta a mozgássérültek közlekedési kedvezményeinek rendszerét, és ezzel eleget tett a szociális ellátási kötelezettségének.
A panaszos a beadványában kifogásolta, hogy nehéz helyzete ellenére a Budapest XVII. kerületi Önkormányzat nem részesíti támogatásban. Kifogásolta továbbá, hogy súlyos mozgáskorlátozottként annak ellenére nem jut hozzá a személygépkocsi szerzési támogatáshoz, hogy a jegyző már évekkel ezelőtt megállapította a jogosultságát.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy a települési önkormányzatok kötelező feladatai között fontos helyet foglal el a szociális alapellátás, ezen belül a szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátási kötelezettség. A szociális ellátások mértékének megállapítása a jogalkotók feladata, az Alkotmány e rendszerek működésére vonatkozó alapvető elveket és szempontokat nem határozza meg, csupán a szociális ellátás állami kötelezettségét emeli alkotmányos tétellé. Az önkormányzatoknak tehát a törvényben megállapított kötelező feladatok ellátása esetén a teljesítés módja, színvonala tekintetében van mérlegelési lehetőségük. Amennyiben az önkormányzat által kialakított rendszer biztosítja a megélhetéshez szükséges ellátási formákat, és a testület lehetőségeihez képest támogatja a panaszost, akkor eleget tesz a szociális alapellátási kötelezettségének, és nem állapítható meg a szociális biztonsághoz való joggal kapcsolatban visszásság.
Megállapította továbbá, hogy az állam az Alkotmány 70/E. §-ában megfogalmazott kötelezettségének eleget tesz, ha a szociális ellátás biztosítására megszervezi és működteti a társadalombiztosítás és a szociális támogatások rendszerét. Ezen belül a jogalkotó maga határozhatja meg, hogy milyen eszközökkel éri el társadalompolitikai céljait. Nem sérti a szociális biztonsághoz való jogot a személygépkocsi szerzési támogatás kielégítésére szolgáló utalványok mértéke, hiszen önmagában az, hogy a kialakított ellátási rendszerben hol vonják meg az adható támogatások határát, amennyiben ez nem jelenti az ellátások egy minimális szint alá csökkenését, nem vezet alkotmányos joggal kapcsolatos visszássághoz.

OBH 5481/1997.
Nem állapítható meg az Alkotmány 70/E. §-ában deklarált szociális biztonsághoz való jog sérelme, ha panaszos részére a jövedelempótló támogatás folyósítása törvényi tilalom miatt nem lehetséges.
A panaszos beadványában azt sérelmezte, hogy nem részesülhetett munkanélküliek jövedelempótló támogatásában.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese megállapította, hogy a munkanélküli járadék folyósításának időtartama a panaszos részére 1996. november 13-án járt le. Panaszos ezt követően felkereste a Polgármesteri Hivatal illetékes köztisztviselőjét, akitől a jövedelempótló támogatás megállapításának feltételeiről érdeklődött. A Hivatal köztisztviselője közölte, hogy panaszos az 1993. évi II. törvény 33. §-ában foglaltakra tekintettel nem jogosult a munkanélküliek jövedelempótló támogatására.
A jövedelempótló támogatás folyósításának egyik törvényi feltétele, hogy a munkanélküli családjában az egy főre jutó havi jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80%-át. A panaszos 1996-ban érdeklődött a támogatás folyósításának feltételeiről. A családban az egy főre jutó jövedelem – férje 18 000 Ft összegű rokkantsági nyugdíját alapul véve – 9000 Ft volt. Ekkor az öregségi nyugdíj legkisebb összege 9600 Ft, annak 80%-a 7680 Ft. volt. Fentiek alapján megállapítható, hogy mivel az egy főre jutó havi jövedelem meghaladta az öregségi nyugdíj legkisebb összegének 80%-át, jövedelempótló támogatás folyósítására nem volt lehetőség. A panaszos – feltehetően a Polgármesteri Hivatal köztisztviselőjének tájékoztatása miatt – jövedelempótló támogatás iránti kérelmet nem is terjesztett elő.
A vizsgálat során az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese megállapította, hogy a panaszosnak az önkormányzat több alkalommal nyújtott támogatást. Két alkalommal átmeneti segélyben részesült, később havi rendszerességgel folyósították a vakok személyi járadékát. Az általános helyettes szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy a kapott tájékoztatás szerint a panaszos családjának tulajdonában 1995-óta négy (két nyugati, illetve két japán) személyautó üzemelt, jelenleg egy Honda típusú gépkocsit használnak.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosának általános helyettese megállapította, hogy az Önkormányzat méltányosan járt el, a családot többször támogatta. A jövedelempótló támogatás folyósítására a törvényi rendelkezések miatt nem volt lehetőség. Fentiek alapján az általános helyettes alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg.

OBH 5875/1997.
Az Alkotmány 70/E. § (1)–(2) bekezdésében védett szociális biztonsággal összefüggésben alkotmányos visszásságot okoz, hogy a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár által többször elkövetett ügyviteli hibája és hallgatása következtében késedelmi pótlékkal terhelt járuléktartozás keletkezik.
A panaszos a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár eljárása miatt kért segítséget. A panaszos szerint ellentétes tartalmú folyószámla egyenlegről értesítette a Pénztár. Egyeztetést kért, ajánlott leveleire azonban választ nem kapott. Személyesen felkereste a Pénztárt, ahol időpontot kapott az egyeztetésre. Felesége megbízásából megjelent, de értekezletre hivatkozással senki nem foglalkozott vele.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a vizsgálat során a következőket állapította meg. A panaszos 1992. február 21-jétől rendelkezik főfoglalkozású tevékenység gyakorlására jogosító vállalkozói engedéllyel.
A panaszos feleségét 1993. január 1-jétől részmunkaidős alkalmazottként jelentette 1997. november 30-ig.
Tekintettel arra, hogy a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény módosításáról és kiegészítéséről szóló 1992. évi IX. törvény a házastársak alkalmazottként történő bejelentését 1997. január 1-jét megelőző időszakban nem tette lehetővé, így 1996. december 31-ig a feleség csak segítő családtagként, fix összegű járulék fizetése mellett volt foglalkoztatható.
1997. január 1-jétől a házastársat alkalmazottként is jelentheti a vállalkozó, az 1997. évi alkalmazotti jegyzéken feltüntetett járulékok helyesen kerültek bevallásra.
A panaszos a feleségén kívül 1993. 01. 01-től 1997. 11. 30-ig terjedő időszak alatt más alkalmazottat is foglalkoztatott. Ennek alapján 419 553 Ft alkalmazotti járulék került bevallásra, illetve terhelésre. Mivel a panaszos feleségének jogviszonya megváltozott, magasabb összegű járulék kirovására került sor.
A vizsgálat során készített táblázat, mely a számlakivonatról készült, tartalmazta a panaszos kötelezettségét, illetve az arra teljesített befizetéseket, valamint a mulasztások miatti késedelmi pótlékot. Az összes tartozás 1998. február 29-ig 359 761 Ft volt, ebből a 230 504 Ft késedelmi pótlék megfizetésétől, méltányosságból a FPEP eltekintett, a megmaradt kimutatott hátralék összege 129 257 Ft volt.
A panaszos részére (mint a többi ügyfélnek) 1994. évtől évente egy alkalommal központilag egyenlegközlő levelet küld a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár. Az 1994. és 1995. évben a panaszosnak megküldött egyenlegközlő ügyviteli hiba miatt túlfizetést mutatott. A panaszos nem kérte folyószámlája felülvizsgálatát.
A panaszos kifogásolta az 1996. évben központilag kiküldött folyószámla-egyenleg értesítőben közölt tartozását, így 1996. október 11-én kelt levelében folyószámla egyeztetés céljából időpontot kért a Pénztártól. Az egyeztetésre a jegyzőkönyv szerint 1997. április 3-án sor került.
Ügyviteli hiba miatt azonban a fenti jegyzőkönyv helytelenül került kitöltésre az egyenleget illetően, melynek oka számszaki tévedés. Azóta ez módosításra került, melyről a Pénztár 1998. május 5-én kelt levelében a panaszost értesítette. A panaszos kérésére újbóli egyeztetésre került sor 1998. június 3-án.
A panaszosnak az 1996. évi egyenlegközlőre (mely a tartozást mutatta) küldött beadványára a Pénztár valóban nem válaszolt.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese a vizsgálat során megállapította, hogy a kialakult helyzetért mint a panaszos, mind a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár egyaránt felelős
1. A panaszos saját jogviszonyával kapcsolatos kötelezettségeit nem ismerte, téves volt a közlése és a mutatkozó túlfizetéses egyenlegközléskor (1994, 1995) nem kért egyeztetést.
2. A FPEP többször követett el ügyviteli hibát és mulasztott:
– az 1994, 1995. évi egyenlegközlésnél,
– az 1997. évi április 3-án kelt jegyzőkönyvvel,
– a panaszos 1996. évi egyenlegközlőre küldött beadványára nem adott választ.
A panasz végleges rendezésére csak az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének vizsgálatra történő felkérését követően került sor.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese megállapította, hogy a hasonló hibák elkerülése érdekében a Pénztár több intézkedést tett. A folyószámlák egyeztetése során követendő eljárást igazgatói utasítás szabályozza. Az egyeztetés alkalmával jegyzőkönyv kerül felvételre, melyet az ügyfél és a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár ügyintézője is aláír. Az ügyfél a jegyzőkönyv egy példányát megkapja.
Az adott ügyben a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazgatója a felelősség megállapításáról és a szükséges intézkedések megtételéről gondoskodott.
A fentiekre tekintettel az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese ajánlást nem tett, a vizsgálatot lezárta.

OBH 5911/1997.
Az Alkotmány 70/E. § (1)–(2) bekezdésében védett szociális biztonsághoz, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okoz, hogy a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár – a III. csoportos rokkantsági nyugdíjas panaszos nyugellátását az Országos Orvos Szakértői Intézet I. és II. fokú orvosi bizottságának téves döntésére tekintettel – megszüntette, majd ezt követően az Egészségbiztosítási Pénztár téves adatszolgáltatása miatt a rendszeres szociális járadék folyósítását is megszüntette és annak visszafizetésére kötelezte a panaszost.
A panaszos azért kért segítséget, mert a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság szociálisjáradék-igényét hosszadalmasan bírálta el, melynek következtében 10 hónapig ellátatlan volt. Ezt követően pedig az ellátását visszavonták, visszafizetésre kötelezték. Az eljárás súlyosan megviselte a panaszos idegeit.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese a vizsgálat során a következőket állapította meg.
Az 1942-ben született panaszos részére a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság jogelődje 1990. április 11-i folyósítási kezdő időponttal III. csoportos rokkantságára tekintettel rokkantsági nyugdíjat állapított meg. A nyugdíj folyósítása folyamatosan megtörtént. Az orvosi bizottság véleménye alapján a soros felülvizsgálatok ideje: 1992. március 17., 1993. április 16., majd 1996. április 29. Az utóbbi felülvizsgálaton, majd másodfokon is az orvosi bizottság a panaszos munkaképesség-csökkenésének mértékét 50%-osnak értékelte. Ezért a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság 1996. január 22-én rokkantsági nyugdíj megszüntető határozatot hozott 1996. július 1-jei hatállyal, egyidejűleg tájékoztatta a panaszost a rendszeres szociális járadék lehetőségéről.
A panaszos 1997. január 29-én terjesztette elő rendszeres szociálisjáradék-igényét, melyet az Igazgatóság 1997. március 20-án kelt rendszeres szociálisjáradék-megállapító határozattal bírált el, 1996. július 1-jétől visszamenőleg. A folyósításra a rokkantsági nyugdíj megszüntetését követően közel 10 hónap után került sor.
Ezt követően a panaszos és a vállalkozói igazolvánnyal rendelkező fia közötti névazonosság következtében, tévesen, az apa személyi adatait tartalmazó jogosítás került (az illetékes Egészségbiztosítási Pénztártól) az igényelbíráló szakosztály birtokába, melyre hivatkozással a már megállapított rendszeres szociális járadékot hatályon kívül helyezték, és annak teljes összegben történő visszafizetésére kötelezték a panaszost.
A panaszos 1997. június 11-én a határozat ellen fellebbezéssel élt, illetőleg vizsgálatot kért több szervtől (Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság, Miniszterelnöki Hivatal, OBH).
Az ügyviteli hibát az Igazgatóság soron kívül korrigálta, és az 1997. június 17-én kiadott határozatával intézkedett az ellátás visszaállításáról és az elmaradt járadék kiutalásáról.
A panaszos a rendszeres szociális járadékát megállapító határozatával szemben keresetet nyújtott be a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz. A bíróság ítéletében a támadott határozatot – az I. fokú határozatra is kiterjedően – akként változtatta meg, hogy a panaszos munkaképesség-csökkenése folyamatosan (1990. márciustól) 67%-os mértékű, így III. csoportos rokkant.
A Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság az ítélet alapján a panaszos rokkantsági nyugdíját 1996. július l-jétől visszamenőleg visszaállította. A panaszos 1998. május 16-án kelt tájékoztatása szerint az ellátását 1997. december végén folyósították, a felmerült költségek és kamat tekintetében azonban nem történt intézkedés.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese megállapította, hogy az eljárás során sérült a panaszos jogbiztonsághoz és szociális biztonsághoz való joga. Megállapította azonban, hogy időközben – részben a panaszos fellebbezésére, részben pedig keresetére – a bíróság ítélete alapján jogsérelme orvoslásra került, nem térültek meg azonban az erre felhatalmazó jogszabály hiányában a panaszos költségei és nem történt meg a kamat elszámolása.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese ajánlásában felkérte az érintett Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság, illetőleg Egészségbiztosítási Pénztár igazgatóját, hogy intézkedjék soron kívül a felelősség és a kamat megállapításáról, illetve annak kiutalásáról.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazgatójának, valamint a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság igazgatójának az ajánlásra érkezett válaszát nem fogadta el, mivel az ügyintézés során elkövetett hibájuk, mulasztásuk jelentőségét nem ismerték el. Mindkét igazgatási szerv az ügyintézési hiba utólagos javításával, valamint a Pesti Központi Kerületi Bíróság ítélete alapján hozott határozattal az ügyet lezártnak tekintette.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese az OEP, valamint az ONYF főigazgatóját kiegészítő vizsgálatra kérte fel.
Az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója a vizsgálat befejezéseként a téves adatot szolgáltató köztisztviselőt, valamint revizort szóbeli figyelmeztetésben részesítette. Ezzel egy időben a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási pénztár a panaszost szociális körülményeire is tekintettel (kérelmére) 25 000 Ft egyszeri segélyben részesítette. Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója pedig az ügy tanulságait levonva intézkedett a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság vezetőjénél annak érdekében, hogy a jövőben ilyen elhúzódó ügyintézés ne forduljon elő.
Az ügyben mulasztást elkövető köztisztviselő felelősségre vonása az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság 1997. június 26-án kelt panaszosnak megküldött levele tanúsága szerint megtörtént, egyben elnézést kértek az eljárás során elszenvedett kellemetlenségekért az ágazat munkatársai nevében is.
Tájékoztatása szerint nyomatékosan felhívta a figyelmet a szakaszos ügyintézési gyakorlat felszámolására és szakmai oktatás keretében az ilyen irányú továbbképzésre. A főigazgató vizsgálata az elhúzódó ügyintézés okának elemzése során azt is megállapította, hogy a panaszos valóban 1996. június hó végéig részesült rokkantsági nyugdíjban, az ellátást az Igazgatóság rokkantság hiányában az 1996. május 15-én kelt határozatával megszüntette. A panaszos azonban csak nyolc hónap elteltével, 1997. január 29-én terjesztette elő rendszeres szociális járadék iránti igényét. A járadék megállapító határozat 1997. március 24-én érkezett a Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz, melyet április 8-án foganatosított és kiutalták a visszamenőleg járó összeget.
A téves intézkedés miatt az ellátás folyósítását 1997. június 30-ai hatállyal megszüntették, majd a hiba feltárását követően 1997. július hóra tudtak intézkedni az újrafolyósításról.
A Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz 1997. november 13-án érkezett rokkantsági nyugdíjat visszaállító határozat végrehajtásaként 15 napon belül 139 253 Ft került kiutalásra.
A kamat kiutalására csak az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének újabb felhívására került sor. A kamat összege a szabályozás elégtelensége miatt az adott ügyben csupán 8 Ft volt.

OBH 6262/1997.
Az Alkotmány 70/E. §-aban deklarált szociális biztonsághoz való joggal kapcsolatos visszássághoz vezet, ha az állam áthárítja a szociális gondoskodást az idős, beteg, kisnyugdíjas szülőkre azoknak az aktív korú felnőtt, de legalább 67%-ban rokkant személyeknek az esetében, akik saját jogon semmilyen ellátásban nem részesülnek.
A Magyar Nők Szövetségének elnöke azzal a panasszal fordult az országgyűlési biztoshoz, hogy a szociális segélyezés és a rokkant nyugdíjazás megszigorított gyakorlata, illetve ellenőrzése következtében az állampolgárok érintett csoportjából egyre többen jutnak a teljes létbizonytalanságba. Az elnök asszony eljuttatta a hivatalhoz egy körmendi lakos konkrét panaszát is. Az országgyűlési biztos a szociális biztonsághoz való jog veszélye miatt indított vizsgálatot.
A körmendi 45 éves, 67%-os rokkant, beteg felnőtt, aki összesen 2 év és 305 munkanapot dolgozott, így rokkantsági ellátást nem kaphat. A panaszostól a szociális törvény 37/A. § (2) a.) pontja alapján megvonták a szociális segélyt azért, mert a családban az egy főre jutó jövedelem meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének 80%-át. Ezért a felnőtt, beteg, munkanélküli családtag semmilyen támogatásban nem részesülhet.
A megváltozott munkaképességűek és rokkantak társadalombiztosítási és szociális ellátó rendszerének átalakításáról a 75/1997. (VII. 18.) OGY határozat rendelkezik. Az új rendszer bevezetését szolgálja a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény.
A fogyatékosok támogatását célzó rendszeres szociális segély azonban már 1997. január 1. napjától megvonható, ha a család egy főre jutó jövedelme meghaladja a törvényi minimumot. Az átmeneti időre tehát a konkrét panaszban megjelölt személy és akik vele hasonló körülmények között élnek, egyik napról a másikra teljesen ellátatlanok maradtak. Megélhetésük idős, nyugdíjas szüleik támogatásától függ.
Az idős, nyugdíjas szülőktől, akik ellátásukat (nyugdíjukat) biztosítási jogviszony alapján kapják, nem várható el, hogy adott esetben saját megélhetésük veszélyeztetése árán is gondoskodjanak a fogyatékossága miatt hátrányos helyzetben lévő, elhelyezkedni nem tudó, velük egy háztartásban élő felnőtt gyermekükről. A jogalkotó azzal, hogy lehetővé teszi az önkormányzatok számára, hogy a felnőtt korú, egyébként ellátás nélküli fogyatékostól megvonják a támogatást, csökkenti az idős szülők megélhetését alig fedező nyugdíj összegét. A fogyatékos személy önerejéből aligha tud hátrányos helyzetén változtatni és munkával előteremteni azt a többletköltséget, melyre a fogyatékossága miatt szüksége van. Még kevésbé tudják ezt biztosítani a nyugdíjas szülök, akiknek felnőtt gyermekük tartásáról is gondoskodniuk kell. Emiatt a fogyatékos kétségkívül hátrányosabb helyzetben van, mint az aktív korú (egészséges) nem foglalkoztatott, aki esetében a törvény ugyanilyen jövedelmi határokat szab a rendszeres szociális segély feltételeként.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy az Szt. erre vonatkozó szabálya a felnőtt korú ellátásban nem részesülő fogyatékos állampolgárok esélyegyenlőséghez és szociális biztonsághoz való jogával, valamint nyugdíjas szüleik szociális biztonságával kapcsolatban visszásságot okoz, ezért a szociális és családügyi miniszternek tett ajánlásában kezdeményezte a szociális igazgatásról és gondoskodásról szóló 1993. évi III. törvény olyan módosítását, illetve átmeneti rendelet megalkotását arra az átmeneti időre, amíg az esélyegyenlőségi törvényben foglalt követelmények megvalósulnak, így a nyugdíjas szülőkkel egy háztartásban élő 18. életévét betöltött, de aktív korú és legalább 67%-ban rokkant személy ellátását nem teszi függővé az idős szülők nyugdíjából származó jövedelemtől.
A szociális és családügyi miniszter az országgyűlési biztos ajánlását nem fogadta el arra való hivatkozással, hogy a szociális biztonsághoz való jog nem csorbul abban az esetben, ha a jogosultság a közös háztartásban élő közeli hozzátartozók jövedelmi viszonyaitól függ, valamint a szociális biztonság nem jelent biztosított jövedelmet, és az államnak széles körű jogosítványa van a szociális ellátások meghatározásában.
Az országgyűlési biztos nem fogadta el a miniszteri választ, és alkotmánybírósági határozatokkal alátámasztva kérte a minisztert az ajánlásra adott válaszának újragondolására, valamint a megoldást jelentő álláspontjáról való tájékoztatásra. A válaszadási határidő még nem telt le.

OBH 6319/1997.
Nem állapítható meg az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásság, ha a helyi önkormányzat a jogszabályi előírásoknak nem tesz eleget, de a jogszabályi előírások megsértése csekély fokú, és ebből az érintettnek nem származik hátránya.
Nem állapítható meg az Alkotmány 70/E. §-ában megfogalmazott szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásság, ha a helyi önkormányzat csupán anyagi lehetőségeihez mérten támogatja a rászorulókat.
A panaszos a beadványában sérelmezte, hogy Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata elutasította gyógyszertámogatás és átmeneti segély iránti kérelmeit. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese a vizsgálat során megállapította, hogy az önkormányzat két alkalommal átmeneti segélyben részesítette a panaszost, ezen kívül közgyógyellátási igazolványt állított ki számára. Későbbi kérelmeit arra hivatkozással utasították el, hogy az önkormányzat rendelete szerint átmeneti segély a tárgyév folyamán legfeljebb két alkalommal állapítható meg. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese megállapította, hogy a települési önkormányzatok kötelező feladatai között fontos helyet foglal el a szociális alapellátás, ezen belül a szociális rászorultságtól függő pénzbeli ellátási kötelezettség. A szociális ellátások mértékének megállapítása a jogalkotók feladata, az Alkotmány e rendszerek működésére vonatkozó alapvető elveket és szempontokat nem határozza meg, csupán a szociális ellátás állami kötelezettségét emeli alkotmányos tétellé. Az önkormányzatoknak tehát a törvényben megállapított kötelező feladatok ellátása esetén a teljesítés módja, színvonala tekintetében van mérlegelési lehetőségük. Az önkormányzat rendeletben szabályozza a szociális rászorultságtól függő önkormányzati pénzbeli ellátások megállapításának, kifizetésének, folyósításának, valamint ellenőrzésének szabályait. Amennyiben a kialakított rendszer biztosítja a megélhetéshez szükséges ellátási formákat és az önkormányzat lehetőségeihez képest támogatja a panaszost, nem állapítható meg a szociális biztonsághoz való joggal kapcsolatban visszásság.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese az ügyben azt is megállapította, hogy az érintett önkormányzat megsértette az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló törvény rendelkezését azzal, hogy panaszos fellebbezéséről annak beadásától számított második testületi ülésen döntött. Megállapította azonban, hogy a késedelem, annak csekély foka miatt, és mert a panaszos a késedelem miatt hátrányt nem szenvedett, a jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével kapcsolatos visszássághoz nem vezetett.
OBH 6320/97.
I. Az Alkotmány 70/E. §-ában rögzített szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a települési önkormányzat az átmeneti segély kérelem elbírálásakor a szociális törvény előírásait figyelmen kívül hagyva számítja ki az egy főre jutó jövedelmet.
II. Az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében rögzített jogorvoslathoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz a települési önkormányzat, ha az államigazgatási eljárási törvényben (Áe.) megállapított határidőt túllépve bírálja el a fellebbezést.
A panaszos azt sérelmezte, hogy nagybátyja átmeneti segély iránti kérelmét Tiszasüly Önkormányzatának szociális bizottsága elutasította azzal az indokolással, hogy a kérelmező családjában az egy főre jutó jövedelem meghaladja az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét. Az egy főre jutó jövedelem kiszámításánál a kérelmező sógornőjének nyugdíját is figyelembe vették. A határozatot megfellebbezték. A képviselő-testület csak 1998. április 1-én hozta meg a II. fokú határozatot, melyben a fellebbezést elutasította.
I. A szociális törvény az átmeneti segély rendeltetését szabályozza. Az átmeneti segély juttatásának részletes feltételeit és mértékét az önkormányzat rendeletben állapítja meg. Tiszasüly Önkormányzatának a kérelem benyújtásakor még hatályban lévő rendelete kimondja, hogy az átmeneti segély akkor ítélhető meg, ha a kérelmező, illetve családja jövedelmi viszonyait tekintve az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg családok esetén az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegét, egyedülállók esetében a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 25%-kal növelt összegét. A szociális törvény (Sztv.) alkalmazásában a család az egy háztartásban életvitelszerűen együtt lakó közeli hozzátartozókat jelenti. Közeli hozzátartozó: a házastárs, az élettárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbe fogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbe fogadó, a mostoha- és nevelőszülő. Ennek alapján az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos és édesanyja (a kérelmező sógornője) ugyan közös háztartásban élnek a kérelmezővel, de nem minősülnek közeli hozzátartozóinak, mivel nem egyeneságbeli rokonai. Ebből következik, hogy az egy főre jutó jövedelem számításnál sem a panaszos, sem édesanyja jövedelmét nem lehet figyelembe venni. Mivel a szociális bizottság a jövedelemszámításnál nem tartotta be az Sztv. ezen előírásait, és a kérelmező sógornőjének nyugdíját is figyelembe vette, alkotmányos visszásságot okozott az Alkotmány 70/E. §-a vonatkozásában.
II. Tiszasüly Önkormányzatának képviselő-testülete az 1997. április 17-én érkeztetett fellebbezést csak 1998. április 1-én bírálta el. Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a képviselő-testület az Áe. erre vonatkozó rendelkezései ellenére a fellebbezés elbírálásakor a határidőt túllépte, és ezzel visszásságot okozott az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében rögzített jogorvoslathoz való jog vonatkozásában, ugyanis az eljárás elhúzódása egy évig lehetetlenné tette, hogy a kérelmező a másodfokú határozat ellen bírósághoz forduljon. Ezért felhívta Tiszasüly Önkormányzatának polgármesterét, hogy a jövőben az Sztv. előírásait a jövedelemszámításnál fokozott körültekintéssel alkalmazzák. Ne fordulhasson elő, hogy a család, a közeli hozzátartozó fogalmának helytelen értelmezése miatt olyan személyek jövedelmét is beszámítják, akiknek jövedelme az Sztv. szerint nem vehető figyelembe az egy főre jutó jövedelem számításánál. A képviselő-testület a fellebbezések elbírálásánál az Áe. által előírt határidőket maradéktalanul tartsa be. A polgármester az ajánlásban foglaltakat késedelmesen elfogadta.

OBH 8349/1997.
Az Alkotmány 70/E. §-ában rögzített szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben nem okoz visszásságot a kerületi önkormányzat, ha a táborozási segély iránti kérelem elbírálásakor a kérelmezővel közös lakásban lakó nagyszülők nyugdíját is beszámította az egy főre jutó jövedelem számításánál.
A panaszos és házastársa nyugdíjasok. Háromszobás lakásban laknak, velük együtt él leányuk, annak férje és két gyermeke. A panaszos leánya – két gyermekére tekintettel – táborozási segélyt kért az önkormányzattól, de kérelmét elutasították. A család egy főre eső jövedelme meghaladta a helyi szociális rendeletben meghatározott összeget. A jövedelem kiszámításánál figyelembe vették a panaszosnak és házastársának – vagyis a nagyszülőknek – a nyugdíját is, arra hivatkozva, hogy a kérelmező közös háztartásban él szüleivel. A panaszos kifogásolta a jövedelemszámítás ezen módját, mivel érvelése szerint ő leányával ugyan egy lakásban, de külön háztartásban lakik.
A XIII. kerületben a 20/1993. (VII. 7.) ÖK. számú helyi rendelet 19. § (5) bekezdése szabályozza a táborozási-nyaralási segélyezési formát. Eszerint az iskola javaslatára évente egy alkalommal táborozási-nyaralási támogatás adható azon gyermekes családok részére, ahol az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíjminimum 130%-át. A 24. § a támogatásra jogosultság szempontjából a szociális törvény 4. § c.) és d.), valamint f.) pontjai szerint meghatározónak tekinti a közös háztartásban élőket, a családot. A szociális törvény 4. § c.) pontja alapján a család az egy háztartásban életvitelszerűen együtt lakó közeli hozzátartozókat jelenti. A d.) pont szerint közeli hozzátartozónak minősül, ha a törvény másként nem rendelkezik, a házastárs, az élettárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbe fogadó, a mostoha- és a nevelőszülő. Az f.) pont alapján háztartás alatt az egy lakásban életvitelszerűen együttlakó személyeket kell érteni.
Az országgyűlési biztos megállapította, hogy a panaszos és férje, valamint leánya, annak férje és két gyermeke a szociális törvény alapján egy család, mivel egy lakásban életvitelszerűen együttlakó (egy háztartás) közeli hozzátartozóknak minősülnek. A XIII. kerületi Önkormányzat helyesen számította ki a család egy főre jutó jövedelmét akkor, amikor a nagyszülők nyugdíját is beszámította a család jövedelmébe. Az így megállapított egy főre jutó jövedelem (21 939 Ft) valóban meghaladta a helyi rendeletben meghatározott összeget, mely a kérelem benyújtásának időpontjában 14 950 Ft volt.
Az országgyűlési biztos vizsgálata a hatóság eljárásában a szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot nem tárt fel, ezért további intézkedést nem tett.

OBH 8511/1997.
Az Alkotmány 70/E. § (1)–(2) bekezdésében védett szociális biztonsághoz való alkotmányos joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a TÁKISZ a nyugdíjas köztisztviselőtől a jogszabályváltozást követően is, korábbi nyilatkozata alapján, levonja a 6%-os nyugdíjjárulékot.
A panaszos beadványában munkáltatója, valamint a társadalombiztosítási szerv szociális biztonságát veszélyeztető eljárása miatt kért segítséget.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a vizsgálat során a következőket állapította meg.
A panaszos a Békés Megyei Közigazgatási Hivatal nyugdíjas köztisztviselője. 1992. szeptember 14-én nyilatkozatban vállalta 1992. március 1-jétől munkabéréből 6%-os nyugdíjjárulék fizetését.
A Belügyminisztérium Megyei Területi Államháztartási és Közigazgatási Információs szolgálat a nyilatkozathoz megküldött tájékoztatója tartalmazta, hogy a nyugdíjjárulék nem téríthető vissza akkor sem, ha az újbóli nyugdíj-megállapításnál (átcserélés) kiszámított nyugellátás alacsonyabb lenne, vagy a jogosultság megszűnése előtt visszavonásra kerülne a megbízás.
1995. április 1-jétől azonban jogszabályváltozás történt, nevezetesen a társadalombiztosításról szóló törvény 103/B. § (7) bekezdése szerint 4%-os egészségbiztosítási járulékot a nyugdíjas foglalkoztatottnak nem kell fizetnie. Továbbá a társadalombiztosításról szóló törvény 46. § (2) bekezdése (miszerint az öregségi nyugdíj összegét újból meg kell állapítani, ha az igénylőnek a nyugdíj megállapítása után szerzett szolgálati ideje alatt legalább 36 havi keresete van) 1993. március 1-jével hatályát vesztette azzal, hogy a rendelkezéseit 1996. február 29-ig szerzett szolgálati idő, illetőleg elért kereset alapján történő megállapításnál az igényérvényesítés időpontjától függetlenül alkalmazni kell. Tehát 1996. február 29-ig lehetett a nyugdíjjárulékot a nyilatkozat alapján levonni, bár a panaszosnak a szükséges 36 hónapja már 1995. február 28-án megvolt.
A TÁKISZ mint társadalombiztosítási kifizetőhely tévedésből a jogszabály változása ellenére tovább vonta jogtalanul a panaszostól a 6%-os nyugdíjjárulékot. A panaszos pedig csak 1997. januárban szerzett tudomást a jogszabályváltozásról, és kérte munkáltatójától a tévesen levont járulék visszafizetését. A Békés Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságnak az ügyben lefolytatott vizsgálata eredményeként, az 1997. április 9-én kelt, a TÁKISZ-nak megküldött levele alapján az 1996. évben levont 54 900 Ft járulék a panaszos részére visszafizetésre került. Ezt követően a Békés Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság 1997. június 22-én kelt levele szerint, korrigálva korábbi megállapítását, csak 1996. március 1-jétől jár vissza a járadék, így 12 256 Ft visszafizetésére kötelezték a panaszost.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese a vizsgálat eredményeként megállapított, hogy a panaszos az 1992. március 1-jétől 1996. február 29-ig – a nyugdíj folyósítása mellett – fennálló jogviszonya alapján jogosult lehet, ha számára kedvezőbb, nyugdíja újbóli megállapítására (átcserélésére), bár beadványából kitűnik, hogy nincs ilyen szándéka. A jogtalanul levont nyugdíjjárulék visszafizetésre került.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese ajánlásában felkérte a Békés Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság igazgatóját és a BM Békés Megyei Területi Államháztartási és Közigazgatási Információs Szolgálat Igazgatóság igazgatóját a felelősség megállapítására, valamint a szükséges intézkedések megtételére.
Az ajánlásra érkezett válaszból megállapítható, hogy a Megyei Nyugdíjbiztosítási igazgatóság a jogszabálynak megfelelően járt el, a téves járulék levonás a BM Békés Megyei TÁKISZ munkatársa hibájából történt. A hibát elkövető ügyintéző az Igazgatóság által szóbeli figyelmeztetésben részesült.

OBH 8815/1997., OBH 9997/1997.
Az Alkotmány 70/E. § (1)–(2) bekezdésében védett szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a rokkantsági járadékról szóló 83/1997. (XII. 27.) MT rendelet alapján a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak meg kell szüntetnie a rokkantsági járadék folyósítását az öregségi nyugdíjra, illetőleg árvaellátásra jogot szerzett, százszázalékosan rokkant személyeknek.
1.) Az ELTE BTK Pályaszocializációs és Munkaszociológia Szakcsoport nyugalmazott tudományos munkatársa azt sérelmezi, hogy a százszázalékos munkaképesség-csökkenésére tekintettel megállapított rokkantsági járadéka folyósítását az öregségi nyugdíjának megállapításával egy időben a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság megszüntette. Véleménye szerint sürgős jogszabályváltozásra van szükség, hogy ne sérüljön a beteg emberek szociális biztonsághoz való joga.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a vizsgálat során a következőket állapította meg.
A panaszos 9 éves kora óta súlyos gyermekparalízis következtében teljesen járóképtelen. Pszichológus és angol tanári diplomája van, kutatói, illetve oktatói tevékenységével 34 év szolgálati időt szerzett. 1996 óta öregségi nyugdíjas. Aktív évei alatt, az 1988. január 1-jén hatályba lépett rokkantsági járadékról szóló 83/1987. (XII. 27.) MT rendelet alapján rokkantsági járadékban részesült, melynek folyósítását öregségi nyugdíjának megállapításával egy időben a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság jogszerűen megszüntette.
A panaszos gondjaival korábbi években több szervhez is fordult, így az illetékes tárca miniszteréhez. A népjóléti miniszter 1994. december 12-én kelt levelében a következőkről tájékoztatta:
“A tárca tervezi az ellátó rendszer átalakítását, mely a rendszer összetettsége és bonyolultsága miatt fokozatosan történhet. Az átalakítás koncepciójának két legfontosabb eleme:
a.) a jövedelem hiányát pótló, illetve alacsony jövedelmet kiegészítő ellátás biztosítása a fogyatékosok egyik csoportjának (pl. 67%-ban fogyatékos személyeknek)
b.) a súlyos fogyatékosság alapján járó, a jövedelem nagyságától független kiegészítő jellegű ellátás biztosítása a fogyatékosok másik csoportjának (pl. a 100%-ban fogyatékosok részére).
A panaszos által felvetett probléma lényege az utóbbi elgondoláshoz kapcsolható, amely szerint a súlyosan fogyatékosok részére függetlenül jövedelmi helyzetüktől járadékszerű, kiegészítő jövedelem bevezetését tervezik. Miután az intézkedés jelentős többletkiadással jár, a megvalósítása a szükséges forrás biztosításának függvényében csak néhány év múlva várható.”
A vizsgálat megállapította, hogy téves a népjóléti miniszter idézett következtetése, mely szerint “az intézkedés jelentős többletkiadással jár”, mivel a panaszosnak a nyugdíjalapból finanszírozott öregségi nyugdíját járulékfizetéssel megszerzett biztosítási jogviszonya alapozza meg, és amennyiben súlyosan fogyatékosan nem szerzett volna biztosítási alapon öregségi nyugdíjat, továbbra is részesülhetne alanyi jogon a rokkantsági járadékban. Az adott panasz orvoslása érdekében indokolatlannak látszik az “ellátó rendszer átalakítását” megvárni finanszírozási okokra hivatkozással.
Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásában a népjóléti minisztert felkérte annak felmérésére, hogy a rokkantsági járadékban részesülők közül hány főt érint az öregségi nyugdíjra jogosultság megszerzése miatt a rokkantsági járadék elvesztése, a felmérést követően, annak eredményét is figyelembe véve, az ellátó rendszer átalakítását megelőzően a 83/1987. (XII. 27.) MT rendelet módosítására.
2.) A panaszos beadványában a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság, valamint a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság eljárását sérelmezte.
A panaszos 1962. november 20-án született súlyosan beteg gyermeke 1990. január 1-jétől rokkantsági járadékban részesült. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 1997. május végével az ellátás folyósítását beszüntette azzal az indokkal, hogy az 1991. június 29-én elhunyt édesapja után árvaellátásban részesül. Ezzel egy időben 443 722 Ft jogtalanul felvett ellátás visszafizetésére kötelezte a panaszost a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, fellebbezésére azonban 10 000 Ft kivételével mentesítette a visszafizetési kötelezettség alól.
A panaszos sérelmezi a 10 000 Ft visszafizetési kötelezettséget is, valamint az ellátás megvonását.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a vizsgálat során a következőket állapította meg:
A panaszos gyermeke 1962. november 20-án született agyvérzéssel, magatehetetlen, inkontinens, beszélni nem tud, kommunikálni is alig. Kerületi Tanács VB. 1982. március 29-én kelt határozata alapján az édesanya a gondnoka. 1990. január 1-jétől a panaszos fia rokkantsági járadékban részesült, 1991. június 29-én férje elhunyt.
A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság az 1992. január 20-án kelt határozatával a panaszos részére ideiglenes özvegyi nyugdíjat, fia részére árvaellátást állapított meg. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 1997. április 28-án ellátás szüneteléséről, jogalap nélkül felvett 443 722 Ft ellátás visszafizetéséről hozott határozatot. A panaszosnak a határozat ellen benyújtott fellebbezésére a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 1997. augusztus 1-jén kelt határozatával 47 500 Ft-ra csökkentette a visszafizetési kötelezettséget, majd ebből 37 500 Ft-ot elengedett, a maradék tízezer forint megfizetésére havi ezer forint részletfizetést engedélyezett. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese vizsgálata alatt a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság méltányosságból a fenti tízezer forint megfizetésétől is eltekintett.
A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy a panaszos fia árvaellátása igénylésekor jelezte a rokkantsági járadék folyósítását.
A fentiekre tekintettel a társadalombiztosításról szóló törvény 106. § (1) bek. b.) pontja alapján a jogalap nélkül felvett ellátásnak csak azt a részét követelhette vissza a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság, melyre a felvételtől számított kilencven napon belül kötelezte írásban a panaszost (ezt tartalmazta a másodfokú határozat), majd méltányosságból a fennmaradó 37 500 és 10 000 Ft visszafizetésétől is eltekintett.
A fenti intézkedésével a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a saját tévedése miatt előállt, a panaszosra háruló hátrányos következményeket korrigálta.
A rokkantsági járadékról szóló 83/1987. (XII. 27.) MT rendelet 1. § (1) bekezdése szerint “Aki az Országos Orvosszakértői Intézet illetékes orvosi bizottságának szakvéleménye szerint a 25. életéve betöltése előtt teljesen munkaképtelenné vált, és nyugellátást, baleseti nyugellátást részére nem állapítottak meg, rokkantsági járadékra jogosult”. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság tehát jogszerűen járt el, amikor a panaszos fia részére megállapított és folyósított (kedvezőbb) árvaellátás mellett a rokkantsági járadék folyósítását megszüntette.
Az országgyűlési biztos általános helyettese jogszabálysértést nem állapított meg, megállapította azonban, hogy az adott helyzetben súlyosan sérült a panaszos, illetve a születése óta százszázalékosan rokkant gyermeke szociális biztonsághoz való joga. Amennyiben a súlyosan fogyatékos gyermek elhunyt édesapja nem szerzett volna biztosítási alapon jogosultságot és ezért halálát követően gyermeke árvaellátást, továbbra is részesülhetett volna alanyi jogon rokkantsági járadékban. Tehát a beteg gyermekével özvegyen maradt panaszos és fia megélhetési biztonsága került veszélybe a hatályos szabályozások miatt.
Különösen méltatlannak értékelhető a kialakult helyzet, mivel a megvont ellátás helyett az érintett később fogyatékossági támogatást fog kapni, ha időközben állapota nem javult.
Tekintettel azonban arra, hogy a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvényt a parlament elfogadta, és a törvény rendelkezik a fogyatékossági támogatás bevezetéséről a fogyatékosság folytán keletkező többletköltségek részbeni fedezése érdekében, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese (a fogyatékossági támogatásról szóló törvényi rendelkezéseket 1999. szeptember 30-ig kell megalkotni) a távoli időpontra tekintettel az adott panasz és a hasonló helyzetbe kerültek gondjai átmeneti megoldására sürgős intézkedést tart szükségesnek.
Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásában a 83/1987. (XII. 27.) MT rendelet felülvizsgálatára és módosítására kérte fel a szociális és családügyi minisztert annak érdekében, hogy a rokkantsági járadékra jogot szerzett súlyosan fogyatékos személyek a fogyatékosságuk folytán keletkezett többletköltségeket részben fedező ellátásukat az egységes fogyatékossági támogatás bevezetéséig se veszítsék el (1998. évi XXVI. tv.).
A szociális és családügyi miniszter az ajánlásokat nem fogadta el, a kért felmérést nem készítette el.
Az országgyűlési biztos általános helyettese ajánlásait fenntartotta. Az ajánlásokra érkezett válaszokból ugyanis az tűnik ki, hogy a korábbi, más társadalmi viszonyok között készült kormányrendelet logikáját követve figyelmen kívül marad az 1999. január 1-jétől hatályos, a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény a társadalom szemléletmódjának átalakítását is célzó elve.
A törvény alapján fogyatékossági támogatást a súlyosan fogyatékos személy a fogyatékossága folytán keletkező többletköltségeinek részbeni fedezésére fogja kapni.
A vizsgált mindkét esetben súlyos fogyatékos személy fogyatékossága folytán keletkező többletköltsége részbeni fedezetét biztosítaná, ha átmeneti (esetleg méltányossági) szabállyal továbbfolyósításra kerülhetnek a rokkantsági járadékok. Így nem állna elő az az indokolatlan helyzet, hogy több évre megvont ellátás (azért, mert más forrásból, biztosítási alapon ellátásra jogosult) később fogyatékossági támogatás címén kerül megállapításra és folyósításra. Az átmeneti intézkedést a törvény indoklása is alátámasztja, nevezetesen “a fogyatékos személyeket érintő ellátórendszer teljes átalakításra szorul, ez a rendszer összetettsége és költségigényessége folytán csak fokozatosan, több évre ütemezett tervezés keretein belül vihető végbe. Ennek első lépése a súlyos fogyatékossággal élő állampolgárok új ellátási formájának bevezetése. A fogyatékossági támogatás annak az egyszerű elvnek a legitimálása, amely szerint a fogyatékos személyek kizárólag fogyatékossága okán keletkező többletköltsége állami intézkedések által kompenzálandók”, tehát “kizárólag fogyatékossága okán”, egyéb jövedelemtől függetlenül.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese megoldást jelentő javaslat kidolgozására kérte fel a szociális és családügyi minisztert és jelezte, hogy az ajánlást szükség esetén, az országgyűlési biztos és általános helyettese éves beszámolójában a Parlamentnek is megismétli.
OBH 8829/1997.
Az Alkotmány 70/E. § (1)–(2) bekezdésében védett szociális biztonsághoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben nem okoz visszásságot, ha a panaszos eredeti korengedményes nyugdíj igényét a MÁV Rt. Nyugdíj Igazgatóság öregségi nyugdíj igényként bírálja el, mert rendelkezik a jogosultsági feltételekkel.
A panaszos, a MÁV Rt. Nagybátony állomásfőnökség volt dolgozója panasszal fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyetteséhez a nyugdíjazásával kapcsolatos eljárást kifogásolva. Sérelmezte, hogy nyugdíjazása korengedményes nyugdíjként indult (1996. XII. 30-tól), majd öregségi teljes nyugdíj megállapítására került sor. Nem kapott felmondási, felmentési időt és bért, az utólagosan kifizetett 15 455 Ft bére nem került beszámításra a nyugdíj alapját képező átlagkeresetbe.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese a vizsgálat során a következőket állapította meg.
A panaszos nyugdíjazására azzal az indokkal került sor, hogy a MÁV Rt. Nagybátonyi Állomásfőnökségen betöltött munkaköre megszűnik. A fentieket a panaszossal szolgálati főnöke 1997. július 8-án közölte felajánlva a korengedményes nyugdíjazás lehetőségét. A panaszos szerint június 21, 22, 23-án történt meg a munkakörében kötelező leltári átadás. 1997. július 23-án kellett aláírnia az 1997. július 8-ra visszadátumozott korengedményes nyugdíj megállapodást, illetve a közös megegyezéses munkaviszony megszűnést. A fentieknek megfelelően került kitöltésre a MÁV Nyugdíj Igazgatóság által rendszeresített, a nyugdíj megállapításához szükséges “B”-lap (béradatközlő), az “A”-lap (szolgálati idő elismerési kérelem igénybejelentő lap) a panaszos aláírásával 1997. július 21-én kelt korengedményes nyugdíj megjelöléssel.
A MÁV Rt. Nyugdíj Igazgatóság 1997. szeptember 5-én kelt öregségi teljes nyugdíj megállapításáról hozott határozatot, folyósítás kezdő napja 1997. július 9. A panaszos nyugellátása 33 év 283 nap alapján 18.644 Ft. A MÁV Rt. Nyugdíj Igazgatóság 1997. november 7-én kelt módosító határozatával a szolgálati főnökség utólagosan bemutatott igazolása alapján, az eredeti “B”-lapon nem szereplő 15 455 Ft bér beszámítása miatt a nyugdíj összeget 18 709 Ft-ra módosította (a szolgálati főnökség fenti, 1997. október 16-án kelt igazolásán továbbra is korengedményes nyugdíj megállapítás szerepelt).
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese megállapította:
– A panaszos nyugdíjának megállapítása a kérelem jogcímétől függetlenül jogszerűen történt, mivel 1942. május 5-én született, 33 év 283 nap szolgálati idővel rendelkezett, öregségi teljes nyugdíjra jogosult.
– A panaszolt utólagosan kifizetett bér (15 455 Ft) a módosító határozattal a nyugdíj alapját képező átlagkeresetbe beszámításra került.
– Az Mt. szerint felmondási idő, ezen belül felmentési idő és az ezzel járó munkabér, valamint a végkielégítés csak abban az esetben illeti meg a munkavállalót, ha a munkáltató rendes felmondással szünteti meg a munkaviszonyt, a panaszos munkaviszonya azonban közös megegyezéssel szűnt meg.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese azonban megállapította, hogy a panaszos nyugdíjazásának előkészítése nem történt meg, utólagos, szakszerűtlen, jogszabályok ismeretének hiányára utaló intézkedések sora történt. A munkaviszony hivatalos megszűnését követően teljesített munkavégzésre kifizetett bér, bár a panaszos érdekében korábbi kifizetési dátummal, utólag került a Nyugdíj Igazgatóságra, ezért csak módosító határozattal lehetett beszámítani a nyugdíj alapját képező átlagkeresetbe. A panaszos csak kényszerhelyzetére tekintettel egyezett bele a munkaviszonya – számára hátrányos – közös megegyezéssel történő megszüntetésébe.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese a panaszolt ügy összes körülményeire tekintettel felhívta a MÁV Rt. Vezérigazgatóság személyügyi vezérigazgató-helyettesének figyelmét a szükséges intézkedések megtételére.
Az elrendelt vizsgálat eredményeként a MÁV Rt. vezérigazgató helyettese megállapította, hogy a panaszos nyugdíjazásának előkészítésénél a szolgálati főnökség valóban nem kellő körültekintéssel járt el. Elrendelte a panaszost megillető felmondásai bér kifizetését. Ezzel egy időben felhívta a szolgálati vezetők figyelmét a szakszerűbb és pontosabb nyugdíj-előkészítő munkára.
A panaszos munkaviszonya megszűnésének napja a 90 nap felmondási idővel 1997. október 6-ra módosult. A nyugdíjazás kezdetének módosításához a panaszos igényére lenne szükség. Új igény esetén az 1997. június 9-től 1997. október 6-ig kifizetett nyugellátásra nem volna jogosult, bár a havi nyugellátása az előzetes számítások szerint 494 Ft-tal lenne több. A további bonyodalmak elkerülése érdekében új igény helyett az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a panaszosnak és a MÁV Rt. Nyugdíj Igazgatóságnak az esetleg alkalmazható méltányos rendezés lehetőségére hívta fel a figyelmét.
 

OBH 9040/1997.
Nem állapítható meg az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével összefüggésben visszásság, ha a rendőrség a személyi igazolvány kiállítása során az erre vonatkozó jogszabályoknak megfelelően jár el.
Nem állapítható meg az Alkotmány 70/E. §-ában megfogalmazott szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásság, ha a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság egyeztetést kezdeményezett a Magyar Postával a lakcím nélküli jogosultak ellátásának postafiókra való utalásával kapcsolatban.
A panaszos a beadványában sérelmezte, hogy a kerületi rendőrkapitányságok bejelentett lakóhely, illetve tartózkodási hely hiányában nem állítják ki az ideiglenes személyi igazolványt, nem használják a fővárosi kerület mint lakóhely megjelölésének lehetőségét. Kifogásolta továbbá, hogy az ellátásra egyébként jogosult hajléktalanok bejelentett lakcím hiányában nem jutnak hozzá nyugdíjukhoz.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a vizsgálat során megállapította, hogy a hajléktalanok személyi igazolvánnyal történő ellátására vonatkozó eljárást az ORFK Közbiztonsági Főigazgatóság Igazgatásrendészeti Főosztály Vezetőjének 7/1996. számú Intézkedése szabályozza. A budapesti főkapitány tájékoztatása szerint Budapest területén bejelentett lakóhellyel, illetve tartózkodási hellyel nem rendelkező ügyfelek esetén az ideiglenes személyi igazolványt lakcím nélkül állítják ki és ezt követően felhívják az ügyfél figyelmét, hogy az állandó személyi igazolvány kiállítása előtt rendezze a bejelentkezését. Így eleget tehet az érintett azon kötelezettségének, mely szerint a személyi igazolványt a bejelentkezés teljesítésekor be kell mutatni. Ezt követően állítják ki a személyi igazolványt annak a kerületnek a megnevezésével, ahol a hajléktalan szokásosan megtalálható. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította tehát, hogy a személyi igazolvány kiállításával kapcsolatban alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság gyanúja nem merült fel.
Alkotmányos joggal kapcsolatos visszásság gyanúja merült fel azonban a hajléktalanok részére történő nyugdíjkézbesítés kapcsán. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy az állam az Alkotmányban foglalt szociális ellátási kötelezettségének a társadalombiztosítási és a szociális intézményi rendszer létrehozásával, fenntartásával és működtetésével tesz eleget. A társadalombiztosítási rendszer működtetésének részét képezi az ellátásnak a jogosultakhoz való eljuttatása is. Lakcím hiányában postai úton nem kézbesíthető az ellátás, lakossági folyószámlát sem lehet nyitni, és így sérülhet az ellátatlanul maradó jogosultak szociális biztonsághoz való joga. Arra tekintettel azonban, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosának megkeresésére reagálva a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság egyeztetést kezdeményezett a Magyar Postával a lakcím nélküli jogosultak ellátásának postafiókra való utalásáról, az országgyűlési biztos alkotmányos joggal kapcsolatos visszásságot nem állapított meg. Az egyeztetés eredményeképpen a Magyar Posta 1999 februárjától postafiók bérleti lehetőséget biztosít a hajléktalan személyek számára, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság pedig kérelemre a nyugellátást a postafiókra folyósítja.

OBH 9225/1997.
Az Alkotmány 70/E. §-ban rögzített szociális biztonsághoz, valamint az 57. § (5) bek-ben rögzített jogorvoslathoz való joggal összefüggésben nem okoz alkotmányos visszásságot, ha a települési önkormányzat a munkanélküli jövedelempótló támogatást azért utasítja el, mert a család egy főre eső jövedelme a megállapított összeghatárt átlépte.
Teljes szöveg: 57. § (5)

OBH 9241/1997.
Az Alkotmány 70/E. § (1)–(2) bekezdésében védett szociális biztonsághoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben nem okoz visszásságot, ha a panaszos táppénz túlfizetése megtérülése céljából az Egészségbiztosítási Pénztár a nyugellátásából annak 33%-áig végrehajtást rendelt el.
Országgyűlési képviselő által továbbított beadványban a panaszos a Somogy Megyei TÁKISZ 1996. április 15-én kelt jogalap nélkül felvett 158 697 Ft táppénz visszafizetésére kötelező I. fokú, valamint az ezt helyben hagyó Somogy Megyei Egészségbiztosítási Pénztár 1996 júliusában kelt határozatát kifogásolja. A panaszos a Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazgatójának arra való hivatkozásával, hogy “A tartozás behajthatatlanság címén való törlésre nincs mód, tekintettel arra, hogy a kötelezett rendelkezik vagyonnal” nem tud egyetérteni, mivel a hivatkozott ingatlan – öröklés miatt – fia tulajdonában van, neki tulajdonjoga mindössze ezen ingatlan egytized részén van. A panaszos véleménye szerint a Pénztár a körülményeit (vállalkozását nem gyakorolta, jövedelme nem volt, már a keresőképtelenségét megelőzően is orvosi kezelés alatt állt, 1997. március hónapban közúti baleset érte, melynek következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy felépülése hosszadalmassá vált) nem méltányolta.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a vizsgálat során a következőket állapította meg.
A panaszos 1993. december 30-tól 1995. december 27-ig rendelkezett vállalkozói igazolvánnyal, 1995. április 15-ig a Kaposvári Polgármesteri Hivatalnál volt köztisztviselői jogviszonya. 1995. április 18-tól 1995. szeptember 17-ig a volt munkáltatójától a panaszos táppénzben részesült keresőképtelensége idejére. A MEP hivatalból bekért munkáltatói igazolásából értesült a fentiekről (1996. február 6-án), illetőleg állapította meg, hogy a táppénzjogosultságot nem a megszűnt biztosítási jogviszonya, hanem az egyéni vállalkozása alapozta meg, melyben a táppénz alapjaként figyelembe vehető jövedelem lényegesen kevesebb volt. Tehát táppénztúlfizetés történt, mert a 198 335 Ft helyett 39 638 Ft táppénz illette volna meg a panaszost. A fentiekre tekintettel a TÁKISZ 1996. április 15-én kelt határozattal 158 697 Ft jogalap nélküli ellátás visszafizetésére kötelezte a panaszost. A munkáltató nem rendelkezett információval arról, hogy a panaszos vállalkozó, bejelentési kötelezettségét a MEP felé is elmulasztotta.
A panaszos az I. fokú határozatot a következő indokokkal megfellebbezte:
– keresőképtelensége első napját (1995. április 18.) megelőzően is keresőképtelen volt, a beküldött orvosi igazolás szerint 1995 márciusában és áprilisában is kezelés alatt állt,
– elismerte, hogy vállalkozói igazolvánnyal rendelkezett, azonban vállalkozását nem gyakorolta, jövedelme nem volt.
A MEP igazgatója 1996. júniusban kelt (pontos dátum nincs) határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A panaszos a rendelkezésére álló jogorvoslati lehetőségével nem élt, nem fordult keresettel a bírósághoz a fellebbezését elutasító II. fokú határozat ellen.
A Megyei Egészségbiztosítási Pénztár igazgatója kérelmére dupla méltányosságot gyakorolt, amikor a jogalap nélküli ellátás több mint 50 százalékát (158 697 Ft-ból 86 697 Ft-ot) engedte el, és 24 havi részletfizetést (havi 3000 Ft) engedélyezett. A panaszos a részletfizetést csak első alkalommal teljesítette, ezért a fennmaradó 69 000 Ft végrehajtásának kezdeményezésére került sor. Az ügyfél együttműködési készsége hiánya mellett is a végrehajtási szakban a korábbi 24 havi részletfizetési kedvezmény helyett 36 havi részletfizetésre kapott ajánlatot, de ezt nem fogadta el.
A panaszos szerint is ingatlan tulajdonnal részben rendelkezik, ezért nem törölhette a MEP behajthatatlanság címén a tartozást. Mivel a panaszos nyugellátással rendelkezik, a MEP Járuléknyilvántartási és Végrehajtási Főosztálya Behajtási és Végrehajtási Osztálya 1997. december 17-i keltezéssel letiltást rendelt el a nyugellátás maximum 33%-áig terjedően. A panaszos nyugellátásából (összege: 32 998 Ft) a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 1998. március 1-jétől havi 10.889 Ft-ot von le, (összesen: 73.000 Ft, melyből az alapkövetelés 69 000 Ft, az eljárási költség 4000 Ft) és utal át a Somogy Megyei Egészségbiztosítási Pénztár egyszámlájára. Tekintettel arra, hogy a követelés a fentieknek megfelelően rövid időn belül megtérül, a panaszos ingatlanára jelzálog bejegyzésére intézkedés nem történt.

OBH 9262/1997.
Az Alkotmány 70/E. § (1)–(2) bekezdése alapján védett, szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben nem okoz visszásságot, ha az Egészségbiztosítási Pénztár a panaszos társadalombiztosítási jogállását többes jogviszonyként értékeli, és kötelezi járulékfizetésre.
Budapest egyik kerületi önkormányzat egészségügyi intézménye szájsebészet-fogászati osztály osztályvezető főorvosa beadványában a társadalombiztosítási jogállása és járulékfizetési kötelezettsége jogszerűségének sürgős vizsgálatát kérte.
A panaszos és az osztályán dolgozó több orvos is, mint közalkalmazott, heti 42 órában dolgozik az állami betegellátásban, mellette heti két napon kettő-három órában magánrendelést folytatnak, vállalkozói igazolvány nélkül, az ÁNTSZ engedélyével.
A panaszos értesítést kapott a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztártól, amelyben szereplő törzsszám szerinte az ÁNTSZ engedélyének és nem a vállalkozói igazolványnak a száma.
Kifogásolta a panaszos, hogy mint kezdő egyéni vállalkozót minősíti a Pénztár, és 45%-os mértékű járulékfizetésre kötelezi a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimális bér után, szerinte az erre vonatkozó alkotmánybírósági határozat ellenére. Kifogásolta a panaszos, hogy a nyilvántartásba vételét és járulékfizetési kötelezettségét közlő értesítés aláírás nélkül érkezett.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese a lefolytatott vizsgálat eredményeként megállapította, hogy a panaszos 1997. június 3-án járt el a Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztárnál, mivel az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálattól 1997. február 28-án egészségügyi szolgálatra jogosító működési engedélyt kapott.
A Pénztár a közölt törzsszámon az akkor hatályos társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény 103/D. § (7) bekezdése alapján egyéni vállalkozóként vette nyilvántartásba. A törvény a többes jogviszonyú kezdő egyéni vállalkozók járulékfizetési kötelezettségét 1997. január 1-től 39 + 6%-ban szabályozta, a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimális bér összege után (a jelzett időben a minimális bér 17 000 Ft/hó volt).
A vizsgálat azt is megállapította, hogy a Pénztár által rendszeresített a törzsszám kiadásról szóló értesítéssel egyidejűleg az ügyfeleknek (a panaszosnak is) megküldésre kerülő részletes tájékoztató a jogszabálynak megfelelően, kellő tájékoztatást ad. Mivel a kiküldött törzsszám-értesítőn ügyintézői aláírás nem szerepelt, a mulasztást elkövető köztisztviselő a vizsgálat megindulását követően osztályvezetői figyelmeztetésben részesült.
A panaszos az 1998. január 1-jétől hatályos szabályoknak megfelelően az Egészségbiztosítási Pénztár folyószámlája egyenlegének közlésével egyidejűleg fizetési kötelezettségei részletezéséről számlakivonatot kapott.
A Fővárosi és Pest Megyei Egészségbiztosítási Pénztár, bár a panaszos jogviszonya 1997. március 10-től áll fenn, késedelmi pótlékot csak 1997. október 10-től számolt fel.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese felhívta a panaszos figyelmét – többes jogviszony esetén is – a járulékfizetési kötelezettség felső határára, valamint arra, hogy jogorvoslati lehetőségével élve forduljon a Pénztár igazgatójához, aki a késedelmi pótlék mérséklése, illetőleg elengedése, esetleg a tőketartozás részletben történő kiegyenlítése tekintetében méltányossági jogkörrel rendel-kezik.

OBH 9362/1997.
Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonság követelményével, valamint a 70/E. § (1)–(2) bekezdésében védett szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, hogy a panaszos előnyugdíj-igényét jogosultság hiányában el kellett utasítani, mert a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság a korábbi szociálpolitikai egyezmény megszűnése miatt nem vehette figyelembe a panaszosnak a volt NDK-ban szerzett szolgálati idejét.
A panaszos azért fordult segítségért az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyetteséhez, mert a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatósághoz benyújtott előnyugdíj-igényének elbírálásakor szolgálati időként nem vették figyelembe az 1969. szeptember 28.–1972. szeptember 29-ig a volt NDK-ban munkaviszonyként eltöltött idejét.
Az 1944. szeptember 23-án született panaszos hölgy az 1997. október 10-én benyújtott előnyugdíj-igényét a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság megállapító határozattal elbírálta. A nyugdíj folyósításának kezdete 1997. szeptember 23. A határozatban 1960. augusztus 4-től 1997. január 6-ig 30 év 200 nap szolgálati idő alapján, 24%-os csökkentéssel 9280 Ft nyugdíj került megállapításra.
A panaszos a határozat ellen fellebbezéssel élt, kérte az 1969. szeptember 28-tól 1972. szeptember 29-ig, a volt NDK-ban eltöltött idejének szolgálati időként történő beszámítását. Az Igazgatóság a panaszos fellebbezését elutasította, az elsőfokú határozatot hatályában fenntartotta.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese a vizsgálat során megállapította, hogy a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság a panaszos igényét a hatályos jogszabályoknak megfelelően bírálta el, mivel a korábbi szabályozás, mely a panaszos szolgálati idő jogosultságát megalapozta, hatályát vesztette, az átmeneti szabályok e tekintetben nem rendelkeznek, az új egyezmény csak előkészítés alatt van.
A Magyar Népköztársaság és a Német Demokratikus Köztársaság között a szociálpolitika terén történő együttműködés tárgyában Budapesten 1960. január hó 30. napján kötött egyezmény kihirdetéséről szóló 1960. évi 13. törvényerejű rendelet hatályon kívül helyezéséről és az egyezmény egyes rendelkezései által érintett, meghatározott személyek további ellátásának biztosításáról szóló átmeneti rendelkezésekről alkotott 1995. évi LI. tv. 3. §-a alapján az egyezményt 1996. január 1-jétől nem lehet alkalmazni, hatályát vesztette.
A Magyar Köztársaság és a Németországi Szövetségi Köztársaság közötti szociális biztonsági egyezmény létrehozásáról a 2062/1998. (III. 25.) Korm. határozat rendelkezik: “2. felhatalmazza a népjóléti minisztert vagy az általa kijelölt személyt, hogy az egyezményt – az Országgyűlés megerősítésének felhatalmazásával aláírja; 3. felhívja a külügyminisztert, hogy az aláírásához szükséges meghatalmazási okiratokat adja ki”.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese ajánlásában felhívta a kormányhatározat végrehajtását végző egészségügyi minisztert a megállapított alkotmányos jogokkal kapcsolatos visszásság sürgős felszámolásának szükségességére.
A visszaérkezett információ szerint az új egyezmény tervezete a parlamenti ratifikáció előtt áll, remény van az 1999. évi hatálybalépésre.

OBH 9928/1997.
Az Alkotmány 70/E. § (1)–(2) bekezdésében védett szociális biztonsághoz, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való alkotmányos joggal összefüggésben nem okoz visszásságot, ha az 1997. évi LXXX. tv. 133. § g.) pontjában, valamint az 1998. január 1-jétől hatályos a társadalombiztosítás ellátásaira és magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. tv. (Tbj.) 5. § (1) bekezdés g.) pontja alapján biztosított (és így járulékfizetésre kötelezett) az is, aki felhasználási szerződés alapján személyesen munkát végez és az e tevékenységéből származó tárgyhavi járulékalapot képező jövedelme eléri a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér havi összegének 30%-át, illetőleg naptári napokra annak harmincad részét.
A Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete elnöke azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához, hogy kezdeményezze az 1997. évi LXXXII. tv. 133. § (1) bekezdésének hatályon kívül helyezését, az 1997. évi LXXX. tv. 5. § (1) bek. g.) pontjából a “felhasználási szerződés alapján” szövegrész törlését, az 1975. évi II. tv. 54. § (7) bekezdésének a 36/1997. (VI. 11.) AB határozatának megfelelő újra szabályozását és ennek az 1997. évi LXXX. törvény rendelkezései közé történő beiktatását. A fenti szabályok – a panaszos álláspontja szerint – sértik a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete tagjainak a jogbiztonsághoz és a szociális biztonsághoz való alkotmányos jogait.
A tárgyhoz tartozása miatt szükséges a fentieken kívül az 1997. évi LXXX. tv. 4. § k) pont, a 6. §, 9. § (2) bek. és a 195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet 3. §, 4. § (1), (3) és (4) bekezdések, valamint a 28. § (2) bekezdések áttekintése is.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a vizsgálat eredményeként a következőket állapította meg.
1998. január 1-jétől a társadalombiztosítási járulékfizetés kérdéseit a társadalombiztosítási ellátásaira és magánnyugdíjra jogosultakról, valamint e szolgáltatások fedezetéről szóló 1997. évi LXXX. törvény (Tbj.) szabályozza.
E törvény 5. § (1) bekezdés g) pontja alapján biztosított az is, aki felhasználási szerződés alapján személyesen munkát végez és az e tevékenységéből származó, tárgyhavi járulékalapot képező jövedelme eléri a tárgyhónapot megelőző hónap első napján érvényes minimálbér havi összegének 30%-át, illetőleg naptári napokra annak harmincad részét.
E szabályozás célja alapvetően annak a kormányzati szándéknak a megvalósítása volt, hogy a társadalombiztosítási járulékfizetésben minél szélesebb körben érvényesüljön a közteherviselés.
A törvényi szabályozás végrehajtási rendelete (195/1997. (XI. 5.) Korm. rendelet 3-4. §-a) ugyanakkor messzemenően kezeli a szerzői jogvédelem alá tartozó tevékenységből származó jövedelmek sajátosságait. A rendelet alapján felhasználási szerződés esetén a járulékalap megállapításakor a felhasználási szerződés szerinti személyes munkavégzés díjazását kell figyelembe venni. A szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvény szerinti vagyoni jog felhasználásának ellenértékeként kifizetett díj pedig nem képez járulékalapot.
A fenti szabályozás tehát érvényesíti a szerzői jogvédelem alá tartozó tevékenységet folytatók érdekeit.
A kormányrendelet előkészítésekor a Pénzügyminisztériumnál folyó egyeztetésről készült emlékeztető szerint a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesülete elnöke a fenti szabályozással egyetértett.
A 36/1997. (VI. 11.) AB határozat pedig tartalmi kifogást nem állapított meg, csupán világos, egyértelmű, új szabályozást írt elő, mely az 1997. évi LXXX. tv. (Tbj.) 5. §-ában megtörtént.

OBH 10787, 10375/1997.
Az Alkotmány 70/E. § (1)–(2) bekezdésében védett szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott, hogy a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság a panaszos kor-engedményes-nyugdíj-igényét 33 év 275 nap szolgálati ideje ellenére, a szükséges szolgálati idő hiányára hivatkozással elutasította, valamint az is, hogy ezt követően a korengedményes nyugdíjat az Igazgatóság ugyan megállapította, de jogszabályra hivatkozással 38,8 százalékkal csökkentette.
A panaszos azért fordult az állampolgári jogok országgyűlési biztosához segítségért, mert a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság az 1997. szeptember 15-én benyújtott korengedményes-nyug-díj-igényét a szükséges szolgálati idő hiányára hivatkozással elutasította, majd a 33 év 275 nap szolgálati idővel 15 113 Ft-ban állapította meg 1997. október 21-től. A kiszámított nyugellátását jogszabályra hivatkozással 38,8 százalékkal csökkentették.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a vizsgálat során a következőket állapította meg.
A panaszos korengedményesnyugdíj-igényt nyújtott be a Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatósághoz 1997. szeptember 15-én. A munkáltató 1997-től, 1997. július 3-án kelt “megállapodás”-ában vállalta a korengedményes nyugdíj összegének megtérítését.
Az Igazgatóság az 1997. szeptember 19-én kelt határozatával az igényt a szükséges szolgálati idő hiányában elutasította.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a vizsgálat során megállapította, hogy az elutasító határozat hibás több szempontból. Egyrészt a panaszos, mivel csak 1997. október 21-én töltötte be 52. életévét, az ezt követő naptól vált jogosulttá előrehozott, korengedményes nyugdíjra, ez azonban nem szerepelt az elutasítás indokai között, másrészt téves volt szolgálati idő hiányára való hivatkozás.
A Fővárosi és Pest Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság az állampolgári jogok országgyűlési biztosa jelzésére, még a vizsgálat befejezése előtt, 1997. november 21-én korengedményes öregségi nyugdíj-megállapító határozatot hozott, 1997. október 21-től kezdődő folyósítási időponttal, az elutasító határozatot pedig hatályon kívül helyezte. A panaszos az I. fokú határozatot megfellebbezte.
A vizsgálat során az adott ügy kapcsán általános jogalkalmazási probléma gyanúja merült fel. Tekintettel arra, hogy a jogalkotó és jogalkalmazó rövid úton történő megkeresése nem vezetett eredményre, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa levélben kérte a Munkaügyi Minisztert a vitatott korengedményes nyugdíjról szóló 181/1996. (XII. 6.) kormányrendelet előterjesztés szövegének megküldésére. A Munkaügyi Miniszter a kért előterjesztés megküldésével egyidejűleg (mely egyértelműen tartalmazta azt a jogalkotói szándékot, hogy az előrehozott, korengedményes nyugdíjra jogosultság esetén a nyugdíj összege maximum 30%-kal csökkenthető) véleményezésre megküldte a rendelet módosításának tervezetét.
A módosítás indoka az előterjesztés szerint:
A rendelet alkalmazása során felmerült, hogy a csökkentett előrehozott nyugdíj szabályai szerint megállapított korengedményes nyugdíjak számítási szabálya többféleképpen értelmezhető. A vitatott értelmezés a 181/1996. (XII. 6.) Korm. rendelet 4. § (3) bekezdés b) pontjának a T. 39. § (10) bekezdésére való utalásából következett. Az egyik értelmezés szerint a nyugdíjcsökkentést a korengedményes nyugdíjazás teljes időszakára, maximum 60%-os mértékig (jogalkalmazó), a másik – a Kormány eredeti jogalkotói szándékának megfelelő – jogértelmezés szerint (jogalkotó) a csökkentés maximum 5 évre, max. 30%-os mértékig történhet.
A rendelet előkészítése során hangsúlyozott szándék, amely a nyugdíjkorhatár emelés által közvetlenül érintett – főként női – korosztályok számára az általános, 5 évnél hosszabb korengedményes nyugdíjazási lehetőséget biztosított, nem érvényesíthető, ha a kedvezmény eredményeként szélsőséges esetben egy 1946-ban született, 32 év szolgálati idővel rendelkező nő 60%-os, egy 1945-ben született nő 31 év szolgálati idővel 48%-os nyugdíjcsökkentést kénytelen elszenvedni. Ezért javaslat a vitatott 4. § (3) bekezdés b) pontjának az eredeti szándékot kifejező pontosítását indítványozza.
1998. január 1-jétől hatályos a korengedményes nyugdíjazásról szóló 181/1996. (XII. 6.) Korm. rendelet módosításáról szóló 251/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet. Annak érdekében, hogy az 1997. évi korengedményes nyugdíj megállapítása során is egységes értelmezés érvényesüljön a módosított rendelet, a folyamatban lévő, illetőleg jogerős határozattal még le nem zárt ügyekben is alkalmazni kell. A jogerős határozattal lezárt ügyekben az illetékes nyugdíjbiztosítási szerv külön kérelem nélkül – hivatalból intézkedik a határozat módosítása és a módosító határozat foganatosítása iránt.
A Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatója tájékoztatása szerint a vizsgálat eredményeként a konkrét panasz megoldásán túl 157 ügyben kellett a nyugdíj-megállapító határozatot módosítani, illetőleg megtörtént a nyugdíj-megállapító NYUGDMEG számítógépes program korrekciója.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei munkalátogatása során vizsgálta a korengedményes nyugdíjazásról szóló 181/1996. (XII. 6.) kormányrendeletnek a 145/1997. (IX. 5.) kormányren<%0delettel történt módosításának végrehajtását a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóságon.
A Megyei Igazgatóság területén két új határozatot kellett hozni. Az egyik esetben havonta 2200 Ft-tal több nyugdíjat kellett megállapítani, melynek a teljes korengedményes időre 63 019 Ft az összes kihatása, a másik esetben havi 400 Ft-tal lett magasabb a nyugdíj összege, összes kihatása 8752 Ft.
A vizsgálat eredménnyel zárult, a jogalkotás pontatlansága miatti, a kormányzati szándékkal ellentétes, jogalkalmazásból eredően 157 ügyben az Alkotmány 70/E. § (1)–(2) bekezdésével védett szociális biztonsággal összefüggésben felmerült visszásság orvoslása megtörtént.
Továbbra sem ismert azonban, az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetőjének többszöri megkeresése ellenére, a munkáltatóktól be nem hajtható összeg.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az összeg és a felelősség megállapítását azért tartja szükségesnek, mert ez a költség indokolatlanul terheli, fedezet nélkül a nyugdíjalapot, mértéke is kevesebb lenne, ha az intézkedés a jelzéskor időben megtörtént volna.
 

OBH 10596/1997.
Nem okoz visszásságot az Alkotmány 70/E. §-ában deklarált szociális biztonsággal kapcsolatban az önkormányzat rendelete, ha nem biztosít lakásfenntartási támogatást a településen elismert minimális lakásnagyságot meghaladó méretű lakásra.
A panaszos azért fordult kérelemmel az országgyűlési biztoshoz, mert az önkormányzat a lakása fenntartásához – ezen belül a fűtéséhez – nem biztosított támogatást a részére.
Az országgyűlési biztos általános helyettese a szociális biztonsághoz való jog sérelmének veszélye miatt indított vizsgálatot. A panaszos – 20 400 Ft havi nyugdíjjal rendelkező egyedülálló nyugdíjas – a családi háza fűtéséhez lakásfenntartási támogatást kért, mert a fűtés költségei 5000 Ft-ot tettek ki, de az önkormányzat a kérelmét elutasította, mert a lakása mérete meghaladja a támogatás feltételeként az önkormányzat rendeletében az egyedülálló személyek esetén meghatározott 40 m2 -es felső határt.
Az önkormányzat eleget tett az 1993. évi III. törvényben (Sztv.) előírt rendeletalkotási kötelezettségének. A rendelet alkalmazta a törvény keretszabályát, mely szerint csak az igényelhet támogatást, aki a településen elismert minimális lakásnagyságot és minőséget meg nem haladó lakásban lakik. A rendelet egyszemélyes háztartás esetén 40 m2-ben határozta meg a még támogatható lakás méretének maximumát. Ezzel a panaszos lakását kizárta abból a körből, amelyre a támogatás a rendelet szerint folyósítható lenne.
Az országgyűlési biztos általános helyettese megállapította, hogy nem okoz alkotmányos visszásságot az Alkotmány 70/E. §-ában deklarált szociális biztonsággal kapcsolatban az önkormányzat rendelete, ha nem biztosít lakásfenntartási támogatást a településen elismert minimális lakásnagyságot meghaladó méretű lakásra. A törvény az önkormányzatokat nem kötelezi a lakosság lakásfenntartási költségeihez való feltétlen hozzájárulásra, csupán annak lehetőségét biztosítja. Az önkormányzati rendelet arra is ösztönözheti az állampolgárokat, hogy olyan méretű lakásra tartsanak igényt – legyen az akár tulajdon, akár bérlet, – amelyet lehetőleg önállóan fenn tudnak tartani.
Az országgyűlési biztos általános helyettese ezért csupán felhívta az önkormányzat figyelmét, hogy a 40 m2-t meghaladó alapterületű családi házak egyedülálló tulajdonosai az esetek jelentős részében a költségeik csökkentése érdekében csak a lakásuk e mérték alatti részét (pl. 1 szobát és konyhát) fűtik, ezért esetükben a fűtési költségeik támogatásának – a lakás méretére való hivatkozással történő – megtagadása sértheti a szociális biztonságukat, ha az egyéb feltételeknek megfelelnek. Ezért nem célszerű a fűtési támogatás feltételeit a lakásfenntartási támogatásban elismert egyéb költségekkel egységesen, mereven szabályozni. A Sztv. 38. § (3) bekezdés b) pontja külön hatalmazza fel az önkormányzatot a lakás fűtési költségeinek önkormányzati rendeletben történő elismerésére. Ez lehetőséget ad az önkormányzatnak arra, hogy a lakosság rászorultságát fokozottabban figyelembe vehesse.
Az önkormányzat a saját anyagi forrásait a leginkább célszerűnek tartott szociális kiadásokra fordítja, ebben az önkormányzati önállóságot csak a magasabbrendű jogszabályok korlátozhatják. Az adott ügyben a kifogásolt rendelet jogszabállyal nem ellentétes, alkalmazása során visszásság nem történt, és az országgyűlési biztos általános helyettesének nincs hatásköre az önkormányzat rendeletének célszerűségi vizsgálatára, ezért a további eljárást alkotmányos visszásság hiányában megszüntette, és a panaszost, valamint az önkormányzatot csak álláspontjáról tájékoztatta.

OBH 10806/1997.
Az Alkotmány 70/E. § (1)–(2) bekezdésével védett szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben nem okoz visszásságot, ha a panaszos az 1978. június 6-án elhunyt felesége jogán 1997. november 17-én benyújtott állandó özvegyinyugdíj-igényét (mivel a halált követően több mint 15 év telt el) elutasítják.
A panaszos azért kért segítséget, mert özvegyinyugdíj-igényét a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság elutasította.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a vizsgálat során a következőket állapította meg.
A panaszos több mint 41 év szolgálati idővel 1991. december 28-tól korengedményes nyugdíjas, 1994. május 20-án töltötte be 60. életévét. Havi nyugdíja összege az 1998. januári emeléssel 27 353 Ft, mely kétszeri méltányossági emelést is tartalmaz.
Felesége 1978. június 6-án hunyt el, 5 gyermekkel maradt özvegy. Az akkor hatályos jogszabály alapján a férfi sem ideiglenes, sem állandó özvegyi nyugdíjra nem volt jogosult, gyermekei azonban árvaellátásban részesültek. Az 1959. augusztus 17-én született Péter 1982. októberben, az 1964. január 3-án született Viktor 1981. júliusban, az 1967. október 25-én született György 1986. júliusban, az 1969. december 3-án született Róbert 1986. júliusban és a szintén 1986. december 3-án született Norbert 1989. júliusban részesült utoljára árvaellátásban.
A panaszos 1997. november 17-én állandó özvegyi nyugdíjigényt nyújtott be, melyet a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság elutasított. A panaszos a határozat ellen fellebbezést nyújtott be. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság vezetője az 1998. március 2-án kelt határozatában az elsőfokú határozatot jogalap tekintetében fenntartotta és a fellebbezést elutasította, mivel a házastársa halálától számított 15 éven belül az állandó özvegyi nyugdíjra jogosultság feltételei (korbetöltés) nem következett be.
A panaszos azért kifogásolja a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság határozatát, illetőleg indokolását, mert felesége halálakor 5 árvaellátásra jogosult gyermeket tartott el.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a vizsgálat során megállapította, hogy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a panaszos állandó özvegyinyugdíj-igényét a hatályos jogszabályoknak megfelelően jogszerűen utasította el. Azonban az ügy összes körülményeire, valamint a panaszos helyzetére tekintettel az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ajánlásában kérte fel az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság főigazgatóját, hogy szíveskedjék megvizsgálni a méltányosság alkalmazásának lehetőségét.
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetője méltányossági jogkörében eljárva a panaszos nyugellátását 1998. május 1-jétől havi 1700 Ft-tal felemelte.

OBH 308/1998.
Az Alkotmány 70/E. § (1)–(2) bekezdésében deklarált, illetve védett szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben nem okoz visszásságot, ha a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a Munkáltatói Igazoló Lap szerint a panaszost terhelő jövedelme 20 százaléka minimum 760 Ft gyermektartás díjat az általa folyósított rendszeres szociális járadékból annak 33%-áig levonja, továbbá foganatosítja a polgármesteri hivatal letiltási rendelvényét is.
A panaszos a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság eljárása miatt kért segítséget.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa megállapította, hogy a panaszos részére a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság Ózdi Kirendeltsége 1996. június 10-én kelt határozatával (az 1996. június 4-én benyújtott igény alapján) 1995. december 1-jétől visszamenőleg rendszeres szociális járadékot állapított meg. A határozat foganatosításáról a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 1996. június 13-án intézkedett.
Az 1996. június 26-án beérkezett (1991. május 21-én kiállított) munkáltatói igazoló lap szerint a panaszos havi 20 százalék, minimum 760 Ft gyermektartásdíj fizetésére kötelezett. A hátralékos tartásdíj 12 058 Ft volt. Tekintettel arra, hogy a munkaviszony megszűnése (1992. május 3.) és a járadék megállapítása közötti időtartam az egy évet meghaladta – a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a MIL-lapon kívül nem rendelkezett sem megállapító, sem megszüntető bírói ítélettel –, ezért a rendszeres szociális járadék 33%-át levonta és letétbe helyezte a Vhr. 79. §-ában előírt készfizető kezesi felelősségére tekintettel. Ezzel egy időben a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság tájékoztatta a panaszost és felkérte az ítélet megküldésére. A Nyugdíjfolyósító Igazgatósághoz beérkezett 1997. július 10-én jogerőre emelkedett az Ózdi Városi Bíróság végzése alapján 1997. augusztus 1-jétől a levonást megszüntette, a letétként kezelt 57 717 Ft-ból a 12 058 Ft hátralékos gyermektartásdíjat a kedvezményezettnek, a különbözetet a panaszosnak kiutalta. A panaszost a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 1997. szeptember 22-én és 1998. március 25-én tájékoztatta, mely tartalmazta az ellátás folyósításával és utalásával összefüggő, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság által készített elszámolást, valamint a letiltási rendelvényre eszközölt levonást is.

OBH 1343/1998.
Az Alkotmány 70/E. § (1)–(2) bekezdésében védett szociális biztonsághoz való alkotmányos joggal összefüggésben nem okoz visszásságot, ha a panaszos állandó özvegyi nyugdíja a saját jogú nyugellátásával együtt az egyesítési összeghatárig került folyósításra, majd az új szabályozásnak megfelelően 1998. január 1-jétől hivatalból megállapításra és folyósításra kerül a 20%-os kiegészítés.
A panaszos azért kért segítséget, mert az 1986-ban elhunyt férje jogán 1997. november 20-án ajánlott levélben benyújtott özvegyinyugdíj-igényére nem érkezett válasz. Érdeklődésére, hogy mely szerv jogosult az igény elbírálására, ellentmondó információkat kapott.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a vizsgálat során a következőket állapította meg.
A panaszos állandó özvegyi nyugdíja megállapításra került korábban, azonban az akkor hatályos társadalombiztosításról szóló törvény 65/A. § szerint, ha az özvegyi nyugdíjra jogosultat öregségi nyugdíj is megilleti, mint a panaszost, e két ellátás 1997. december 31-ig havi 20 400 Ft határösszegig volt folyósítható. Tekintettel arra, hogy a panaszos saját jogú nyugdíja ezt az értékhatárt meghaladta, özvegyi nyugdíjának folyósítását 1997. december 31-ig szüneteltetni kellett.
Az új törvény alapján a jogosultság elbírálása, illetőleg a 20%-os özvegyi nyugdíj kiegészítése hivatalból történt. A vizsgálat megkezdését követően – a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság tájékoztatása, valamint a megküldött határozat alapján – okafogyottá vált. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság a panaszos részére az 1986. április 12-én elhunyt férje jogán 1998. január 1-jétől visszamenőleg 35 374 Ft nyugellátást folyósít (1998. január 1-jétől emelésre került 30 710 Ft saját jogú nyugdíj, 20%-os özvegyi nyugdíj 4664 Ft).
A fenti összeg folyósítása 1998. május 1-jétől történik, ezzel egyidejűleg elszámolásra és kiutalásra került az 1998. január 1-től 1998. április 30-ig terjedő időre járó 18 656 Ft különbözet. A viszonylag hosszadalmasabb igényelbírálás az új törvény bevezetésével kapcsolatosan jelentkező értelmezési problémákkal, illetőleg az ügyek nagy számával indokolható.

OBH 2454/1998.
II. Az Alkotmány 18. §-ában deklarált egészséges környezethez, a 70/D. § (1) bekezdésében foglalt legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, valamint a 70/E. § (1) bekezdésében meghatározott szociális biztonsághoz való jogokkal összefüggésben okoz visszásságot, ha az időseket ápoló-gondozó otthon céljára használt épület a tartós bentlakás követelményeinek, különös tekintettel a 2/1994. (I. 30.) NM rendeletben megfogalmazott előírásokra, nem felel meg.
VII. Az Alkotmány 70/E. § (1) bekezdésében deklarált, a szociális biztonsághoz és ellátáshoz való joggal kapcsolatban okoz visszásságot, ha az időseket ápoló-gondozó otthonnak az ellátásra kötött szerződései nem felelnek meg az erre vonatkozó jogszabályi rendelkezéseknek.
VIII. Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésben megfogalmazott, a jogállamisághoz fűződő jogbiztonság követelményével összefüggésben okoz visszásságot, ha az időseket ápoló-gondozó otthon nem rendelkezik a jogszabályban előírt házirenddel.
Az érintett gondozottaknak az Alkotmány 18. §-ában megfogalmazott egészséges környezethez, a 70/D. §-ban foglalt, a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, továbbá a 70/E. §-ban foglalt, a szociális biztonsághoz való jogukkal, valamint 2. § (1) bekezdésében deklarált, a jogállamisághoz fűződő jogbiztonság követelményével összefüggő visszásság, ha az időseket ápoló-gondozó otthon működését az előírt személyi és tárgyi feltételek hiányában engedélyezik.
IX. A különböző feladatoknak azonos feltételek között történő ellátása esetenként – közvetve vagy közvetlenül – alkotmányos emberi jogokat sért.
Az Alkotmány 70/E. §-ában megfogalmazott, a szociális biztonsághoz és ellátáshoz való joggal, valamint a 2. § (1) bekezdésében deklarált, a jogállamisághoz fűződő jogbiztonság követelményével összefüggő visszásság veszélyét hordozza magában az a jogi szabályozás, amely lehetővé teszi, hogy egy személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmény úgy kezdhesse meg tevékenységét, hogy annak sem a személyi, sem a tárgyi, sem a szakmai feltételei nincsenek meg.
II. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa több intézetben (az Aranykereszt Ápoló Kórház és Otthon KHT Hajdú utcai telephelyén, a Nyugdíjasok Acsádi Otthonának kastélyépületében és a Fővárosi Önkormányzat Idősek Otthona Mészáros Lőrinc utcai részlegében) állapította meg, hogy az otthon céljára szolgáló épületek a jogszabályi előírásoknak nem vagy nem teljesen felelnek meg, ami a gondozottaknak az egészséges környezethez, a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, valamint a szociális biztonsághoz való alkotmányos jogaival kapcsolatban okoz visszásságot.
VII. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a budapesti Aranykereszt Ápoló Kórház és Otthon KHT esetén állapította meg, hogy annak jogszabálysértő szerződési gyakorlata az érintett gondozottak szociális biztonsághoz való alkotmányos jogával összefüggésben okoz visszásságot. Több olyan szerződést talált a vizsgálat, amelyet a – cselekvőképességet érintő gondnokság alatt nem lévő – gondozott nem látott el kézjegyével, annak ellenére, hogy mind az 1993. évi III. törvény, mind a 161/1996. (XI. 7.) Kormányrendelet úgy rendelkezik, hogy a szerződést a szolgáltatást igénybe vevő ellátott köti. Az országgyűlési biztos jogellenesnek ítélte a szerződések azon rendelkezését is, melyekben a KHT egyoldalú nyilatkozattal kizárta “a gondozott állapotából eredő balesetekért (pl. elesés)” vagy a “véletlenszerűen ért balesetért” való felelősségét. Az 1959. évi IV. törvény 314. § (1) bekezdése értelmében az életet, testi épséget, egészséget megkárosító szerződésszegésért való felelősséget érvényesen nem lehet kizárni. A KHT az ellátásra vonatkozó szerződésekben pedig éppen a gondozottak ápolását, állandó felügyeletét vállalja. Egyes szerződésekből hiányzott – a 161/1996. (XI. 7.) Kormányrendelet 9. §-ában előírt – az ellátás megszűnésére vonatkozó szabályozás. Más szerződések szerint viszont az intézet azonnali hatállyal mondhatja fel a szerződést a “gondozott fertőző betegsége esetén”, valamint a “gondozott olyan betegsége esetén, ami az … intézetében eredményesen nem gyógykezelhető”.
VIII. A vizsgált otthonok egyike sem rendelkezett a jogszabályi előírásoknak megfelelő házirenddel. Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa szerint az egyes tárgykörök nem megfelelő szabályozásából, illetőleg a szabályozás hiányából következő – tételesen megállapított – alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságokon túl a szabályozatlanság a jogállamisághoz fűződő jogbiztonság követelményével összefüggésben is visszásságot jelent.
Az országgyűlési biztos két otthon tekintetében – budapesti Aranykereszt Ápoló Kórház és Otthon KHT, Nyugdíjasok Acsádi Otthona – állapította meg, hogy a működési engedély jogszabálysértő megadása az otthonban gondozott állampolgároknak az egészséges környezethez, a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez, valamint a szociális biztonsághoz való alkotmányos jogaival kapcsolatban okozott visszásságon kívül a jogállamisághoz fűződő jogbiztonság követelményét is sértette.
IX. Az idősotthonoknak a jogi szabályozás szempontjából két típusa különböztethető meg: a hagyományos idősotthon és az átlagot jóval meghaladó minőségű elhelyezési körülményeket és szolgáltatásokat nyújtó, ún. emelt szintű idősek otthona. A két otthon-típus között csak az ellátás minőségében van különbség. Az 1993. évi III. törvény és végrehajtási rendeletei, valamint a működési engedélyezésről szóló 161/1996. (XI. 7.) Kormányrendelet – néhány pontosan meghatározott eltéréssel – a fenntartótól és a konkrét ellátás tartalmától függetlenül azonos szabályokat állapítanak meg az idősotthonok működésére. A tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy az azonos követelmények ellenére a megvizsgált otthonok működése, az általuk nyújtott ellátás minősége jelentősen eltér. Az országgyűlési biztos álláspontja szerint a különböző feladatoknak azonos feltételek között történő ellátása esetenként – közvetve vagy közvetlenül – alkotmányos emberi jogokat sért. Az eltérő feladatok ugyanis eltérő szakképzettségi követelményt, létszám-irányszámokat, infrastruktúrát, anyagi ráfordítást és jogi szabályozást igényelnek.
Az országgyűlési biztos azon túl, hogy több intézetben megállapította, az otthon céljára szolgáló épületek a jogszabályi előírásoknak nem vagy nem teljesen felelnek meg, és ezáltal alkotmányos jogokkal összefüggő visszásságot okoznak, nem látta biztosítottnak azt sem, hogy az intézmények az ideiglenes működési engedélyek érvényességi ideje alatt – 1999. december 31-éig – a kötelező előírásoknak eleget tudnak tenni. Az 1993. évi III. törvény 129. §-a kimondja, hogy céltámogatás keretében kell gondoskodni többek között az idősek ápolását, gondozását nyújtó intézmények olyan mértékű férőhelybővítéséről, hogy az önkormányzatok eleget tudjanak tenni kötelezettségüknek. Ugyanakkor az 1998. évi V. törvény – az 1998. és 1999. évekre – idősotthoni beruházások céljára összesen 710 millió forintot hagy jóvá, mintegy 312 millió forintos igényt pedig elutasít. Az elutasítás indoka az elutasított igények mintegy 50 százalékában (több mint 158 millió forint) fedezethiány volt. A nem állami szervek fenntartásában működő intézményeknek viszont lehetőségük sincs arra, hogy a követelményeknek megfelelő működtetés feltételeinek biztosításához – az állami normatíván kívül – költségvetési támogatást kapjanak.
A működési engedélyek kiadását szabályozó 161/1996. (XI. 7.) Kormányrendelet nem tartalmaz olyan előírást, hogy az intézménynek mikor (működésének megkezdése előtt, működése megkezdésekor vagy azt követően mennyi időn belül) kell megkérnie a működési engedélyt. Így előfordulhat, hogy egy intézmény úgy kezdi meg tevékenységét, hogy annak sem a személyi, sem a tárgyi, sem a szakmai feltételei nincsenek meg, ami az országgyűlési biztos álláspontja szerint a szociális biztonsághoz és ellátáshoz való joggal, valamint a jogállamisághoz fűződő jogbiztonság követelményével összefüggő visszásság veszélyét hordozza magában.
A megvizsgált otthonok nemcsak az ellátott feladatokban, adottságaikban, hanem a feladatellátás módjában és színvonalában is jelentősen különböztek egymástól. A vizsgálat tapasztalata, hogy az esetenként alkotmányos emberi jogok sérelmét is okozó ápolás, gondozás és bánásmód a vezetők és a dolgozók helytelen szemléletéből adódott, ami egyértelműen a szakmai felkészültséggel hozható összefüggésbe. A vizsgálat az otthonok többségéről azt is megállapította, hogy szakmailag szinte teljesen elszigetelten látják el feladataikat. A megyei módszertani otthonok tevékenységének hatása, illetőleg eredménye nem volt észlelhető, annak ellenére, hogy a képzésen kívül ez lehetne az a lehetőség, ami az önkormányzati és a nem állami (egyházi, alapítványi, egyesületi, magánvállalkozói) szféra közötti információáramlás és tapasztalatcsere útján javíthatná a feladatellátás színvonalát.
Teljes szöveg: 70/D. §

OBH 2546/1998.
Az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében foglalt emberi méltósághoz, az Alkotmány 70/A § (1) bekezdésében biztosított diszkriminációmentes elbánáshoz, valamint az Alkotmány 70/E. §-ban foglalt szociális biztonsághoz való jogokkal összefüggésben okoz visszásságot, hogy a 287/1997. (XII. 29.) kormányrendelet 3. § (1) bekezdésének b) pontja különbséget tesz a vakok, illetve gyengénlátók érdekvédelmét ellátó társadalmi szervezetek tagjai között.
Teljes szöveg: 70/A. §

OBH 2826/1998.
Az Alkotmány 70/E. § (1)–(2) bekezdésében védett szociális biztonsághoz, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot okoz, ha az indokolatlanul elhúzódó eljárás ellenére sem tudja a 85%-ban látáscsökkent panaszos a vakok személyi járadéka iránti igényét érvényesíteni, mert a jelenlegi jogi szabályozás folytán nem érvényesülhet az igazságügyi orvos szakértő jogosultságot megalapozó diagnózisa a szemész főorvos eltérő diagnózisa miatt.
A panaszos a vakok személyi járadéka megállapításával kapcsolatos problémája miatt fordult segítségért az állampolgári jogok országgyűlési biztosához. 1996. január óta próbálja ellátását megállapítani, mert súlyos látáscsökkenéssel küszködik, magas vérnyomása és egyéb betegségei vannak. 1996. január 1-jén nyújtotta be igényét járadéka megállapítására a Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalához. A járadékigény első fokon 1996. május 9-én kelt határozattal elutasításra került, mert a vezető szemész szakfőorvos megállapítása szerint a panaszos “állapota nem végleges” és járadékra “nem jogosult”, mivel a látáscsökkenése mértéke nem éri el a 6/1971. (XI. 30.) EüM rendeletben előírt mértéket.
A panaszos fellebbezésére a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal az Országos Egészségbiztosítási Pénztár Orvos Szakértői Intézete II. fokú orvosi bizottsága (mely Balassagyarmaton működik) szakvéleménye alapján 1996. július 25-én kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A Balassagyarmati Városi Bíróság az 1996. április 16-án jogerős ítéletével a panaszos keresetét szintén elutasította. Az ítéletet megalapozó igazságügyi orvos szakértő véleménye az előző orvosi szakvéleményeket erősítette meg, de azt is megállapította, hogy a vizsgálat időpontjában (1996. december 9.) már a látásromlás 85%-os volt, a vizsgálat előtti 4–6 héttel érhette el azt a mértéket, amely alapján a panaszos a rendelet szerint a járadékra jogosult. Az igazságügyi orvos szakértő diagnózisa is eltérő volt a szemész szakfőorvos diagnózisától, mert a panaszos egy állandóan rosszabbodó szemészeti betegségben szenved, melynek lényege az éleslátás helyének érelmeszesedés okozta elfajulás és a látóideg érelmeszesedése által okozta károsodás. A bíróság felhívta a panaszos figyelmét arra is, hogy az újabb szakvélemény alapján kérheti a polgármesteri hivataltól az ellátása megállapítását. A panaszos új igényét 1997. április 2-án nyújtotta be, melyet a Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Osztálya a bírói ítélettel együtt véleményezésre megküldött a szemész szakfőorvosnak. A szemész szakfőorvos 1997. szeptember 18-án kelt véleményében korábbi álláspontját és diagnózisát erősítette meg, mely szerint a csökkentlátás 75%-os, szürkehályog-eltávolítás és műlencse-beültetés a panaszos állapotán javíthat, így állapota nem végleges és vakok személyi járadékára nem jogosult.
A fentiek ellenére a Szociális és Egészségügyi Osztály a bírósági orvos szakértő véleményére alapozva az 1997. október 29-én kelt határozatában a panaszosnak 1996. november 1-től 1997. október 31-ig járadékot állapított meg és az 1997. április 2-án benyújtott kérelmét a legutolsó szemész szakfőorvosi vélemény alapján elutasította. A panaszos a határozat ellen korára és egészségi állapotára tekintettel nem nyújtott be fellebbezést.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a vizsgálat eredményeként a szociális biztonsághoz, valamint a jogbiztonsághoz való alkotmányos jogokkal összefüggésben visszásságot állapított meg az elhúzódó eljárás, valamint az 1971. óta és jelenleg is hatályos 6/1971. (XI. 30.) EüM rendelet merev szabályai miatt.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az 1993. évi LIX. tv. alapján harminc napos határidőben történő válaszadással ajánlásában
– felkérte a szociális és családvédelmi minisztert a vakok személyi járadékának bevezetéséről szóló 1032/1971. (VII. 14.) kormányhatározat végrehajtásáról szóló 6/1971. (XI. 30.) EüM rendelet felülvizsgálatára, nevezetesen arra, hogy a 22. számú Közigazgatási Kollégiumi állásfoglalásnak megfelelően, annak analógiájára a vakok személyi járadéka tekintetében alkalmazható legyen. Ennek értelmében az igény bejelentése esetén annak érdemi vizsgálatára az elutasító határozat jogerőre emelkedését követő egy éven belül lehetőség van, ha az igénylő az igazságügyi orvos szakértő véleményével igazolja, hogy egészségi állapota az elutasító határozatot követően rosszabbodott (újabb szakfőorvosi vélemény nélkül),
– felkérte az 1957. évi IV. törvény 71. §-a alapján a Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal Vezetőjét a Salgótarjáni Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Osztálya eljárásának jogszerűség szempontjából történő vizsgálatára.
A Nógrád Megyei Közigazgatási Hivatal Vezetője az ajánlásra érkezett válaszban az ellentétes diagnózis tisztázására lényegében választ nem talált, a hatályos szabályozáshoz mereven ragaszkodva nem tartotta jogszerűnek a járadék megállapítását az igazságügyi orvos szakértő véleményére alapozottan.
A szociális és családügyi miniszter az ajánlást nem fogadta el.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa a szociális és egészségügyi miniszternek tett ajánlását fenntartotta, illetve a miniszter úr megoldást javasló álláspontjáról kért 1999. január 5-ei határidővel ismételten tájékoztatást.
OBH 2891/1998.
II. Az Alkotmány 17. §-ában, illetve a 70/E. § (1) és (2) bekezdésben deklarált szociális biztonsággal, valamint a 67. § (1) bekezdésben rögzített gyermeki jogokkal kapcsolatban visszásságot okoz az intézmény fenntartását biztosító költségvetési támogatás elmaradása, ha ez a jogosult mulasztásán túl a hatóság terhére is róható.
II. Az engedély nélküli működtetés mindvégig az engedélyező hatóság tudomásával történt, s bár a szakmai egyeztetések azt szorgalmazták, hogy ez az állapot mielőbb megszűnjön, mégsem történt olyan határozott lépés, amely – a jogszabályok megfelelő alkalmazásával – akár a bezáratást, akár a tevékenységtől való eltiltást eredményezte volna. Ebben tehát mulasztás terheli a Közigazgatási Hivatalt, későbbiekben pedig a Gyámhivatalt. Ezek a késlekedések is hozzájárultak ahhoz, hogy az intézmény gyakorlatilag ellehetetlenült, tetemes adósságok halmozódtak fel.
Ilyen körülmények között a támogatás hiánya az Alkotmányban garantált szociális biztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okozott, sérelmet szenvedtek a gyermekek jogai.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa ajánlásában felkérte a szociális és családügyi minisztert, hogy költségvetési törvényben szabályozott szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények normatív állami támogatását rendező külön kormányrendeletben meghatározott körön kívül nyújtandó minisztériumi támogatások feltételeit, azok szakmai követelményeit, a rendelkezésére álló kereten belül belátása szerint szabályozza. Felkérte a szociális és családügyi minisztert, hogy a vizsgált ügyben feltárt visszásságok jövőbeni elkerülése érdekében intézkedjen arról, hogy a szociális és gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények normatív állami támogatását rendező külön kormányrendeletben meghatározottak szerint folyósítsák az intézményeket megillető hozzájárulást.
Az ajánlásra adott válaszában a miniszter kifejtette, hogy a vizsgálat megállapításai korrektek, azok legnagyobb részével egyetért. Az ajánlásban foglaltakat megvizsgálva úgy látja, hogy a nem állami fenntartású intézmények finanszírozása a folyamatosan megjelent jogi szabályozás következtében megfelelő helyre került, és megítélése szerint jól működik. A végrehajtásra vonatkozóan pedig a Kék Sziget esetétől eltekintve egyetlen ügyben sem volt szükség külön – minisztérium egyedi beavatkozást igénylő – intézkedésre. A meglévőtől eltérő, sajátos szabályozás mindezek miatt nem szerepel terveik között.
Teljes szöveg: 67. §

OBH 4553/1998.
Az Alkotmány 70/E. § (1)–(2) bekezdésében védett szociális biztonsághoz, valamint az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében deklarált jogállamiságból fakadó jogbiztonsághoz való joggal összefüggésben visszásságot okoz, ha a panaszos állandó özvegyinyugdíj-igényét a Nyugdíjbiztosítási és a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság helytelen és különböző jogértelmezése miatt többször bírálják el.
A panaszos azért kért segítséget, mert az 1997. november 19-én benyújtott özvegyinyugdíj-igényét a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság véleménye szerint jogtalanul utasította el.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese a vizsgálat során a következőket állapította meg.
Az 1998. január 1-jétől hatályba lépett, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény özvegyi nyugdíjra vonatkozó szabálya sok értelmezési problémát okoz a jogalkalmazásban.
A panaszos, aki 1942. augusztus 31-én született, az 1984. január 26-án elhunyt férje jogán 1997. november 19-én benyújtotta állandó özvegyinyugdíj-igényét a Megyei Nyugdíjbiztosítási igazgatósághoz (ideiglenes özvegyi nyugdíjat korábban nem igényelt).
Az Igazgatóság az 1998. február 2-án kelt határozatával az igényt elutasította azzal az indokkal, hogy az állandó özvegyi nyugdíjra jogosultság feltételei a halált követően tíz éven belül nem következtek be.
Ezt követően az Igazgatóság 1998. május 11-én kelt határozatával állandó özvegyi nyugdíjat állapított meg és a korábbi elutasító határozatot hatályon kívül helyezte.
A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 1998. május 26-án kelt értesítésében azt jelezte az Igazgatóságnak, hogy vizsgálja felül határozatát, “mivel az igénylő korábban ideiglenes özvegyi nyugdíjban nem részesült, az 1997. évi LXXXI. tv. 7. §-a alapján 57. életév az irányadó” a jogosultság megállapítására. A Nyugdíjfolyósító Igazgatóság értesítésére a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság 1998. július 20-án hatálytalanító határozatot hozott. A panaszolt ügyben az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettesének jelzésére a vizsgálat megindításakor – az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság később született állásfoglalásának is megfelelően – a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság megállapította a panaszos állandó özvegyi nyugdíjra való jogosultságát. Az 1998. november 2-án kelt határozatával az Igazgatóság a korábbi megállapító határozatot hatályába visszahelyezte.
Tekintettel arra, hogy a konkrét panasz a vizsgálat lezárását megelőzően megoldódott, a konkrét ügyben ajánlásra nem volt szükség, a hasonló ügyek feltárása érdekében azonban további vizsgálat szükséges.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese ajánlásában felkérte az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetőjét, hogy
– rendeljen el vizsgálatot annak megállapítására, hogy a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság téves jogértelmezése miatt hány esetben történt jogos állandó özvegyinyugdíj-igény elutasítás, az ellátások megállapítását és folyósítását az ügyviteli hiba miatti kamatok elszámolását,
– a vizsgálat eredményéről pedig tájékoztatást kért, melynek határideje: 1999. január 30.
Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság vezetője arra való hivatkozással, hogy a panaszos özvegyi-nyugdíj-igényének elutasítására nem kizárólag az új, illetve átmeneti rendelkezések félreértése adott okot, hanem a korábbi nem egyértelmű szabályozás és “ritkán előforduló eset”, “elenyészően kis számban”, az ajánlást nem fogadta el.
Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa általános helyettese a hivatalból történő vizsgálat szükségességére tett ajánlását fenntartja.